Nehéz körülmények között próbál meg talpon maradni az élvonalban a Tata férfi kézilabdacsapata, amelynek az ellenfeleken túl, de még inkább azok előtt az anyagi nehézségekkel is meg kell küzdenie. Amint arról korábban már több alkalommal beszámoltunk: még az is felvetődött, hogy az együttes visszalép a bajnoki küzdelmektől – egyelőre ott találjuk a tabella tizedik helyén –, míg az ügyvezető elnök és az önkormányzat között kialakult vita kapcsán ezúttal az utóbbi állásfoglalását közöljük.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







