
A női Bajnokok Ligája lebonyolítása nem tartalmaz eget verő újdonságot. A 12 kiemelt csapathoz egy-egy csatlakozott a négy selejtezőcsoportból (ebben a fázisban szállt ki a tavaly még BL-résztvevő Debrecen), és a tizenhat együttes négy hatmeccses, körmérkőzéses csoportban dönt a középdöntőbe jutásról.
A kvartettek első két helyezettje kerül a legjobb nyolc közé, míg a csoportharmadikok a KEK-ben folytathatják. A kétszer négycsapatos, ugyancsak hatmeccses, körmérkőzéses középdöntő sorsolása irányított: mindkét négyesbe két csoportelső és két csoportmásodik kerül, és azok az együttesek, amelyek már a csoportkörben is együtt játszottak, nem kerülhetnek össze. A középdöntő csoportjainak első helyezettjei a másodikokkal vívják az oda-vissza vágós elődöntőt, majd a győztesek a döntőt.
Egetverő újdonságot az jelentene, ha a Győr – története során először – elhódítaná a legrangosabb nemzetközi serleget. Erre minden esélye megvan a nyáron alaposan megerősített magyar bajnoknak, és Görbicz Anita nem is titkolja, hogy a végső győzelem a céljuk.
„Nem szeretnék jósolni, mert az utóbbi években többször mondtam, hogy szerintem megnyerhetjük a trófeát, aztán sosem jött be. Most csak annyit jegyeznék meg, hogy sokat dolgozunk a sikerért, és azon leszünk, hogy meglegyen" – fogalmazott az irányító.
Úgyhogy a jóslásról ennyit. Azt viszont Görbicz is megerősítette, hogy a nyáron érkező három világklasszissal, Heidi Lökével, Andrea Lekiccsel és Jovanka Radicseviccsel még félelmetesebb lett az eddig sem gyenge csapat.
A magyar női válogatott norvég szövetségi kapitánya (nem mellékesen Heidi Löke férje), Karl Erik Böhn még Görbicznél is határozottabban beszélt a magyar bajnok esélyeiről, illetve mindegyik csoport kapcsán elmondta véleményét a Nemzeti Sportnak.
„A szereplőket végignézve az első kvartettből a Buducsnosztot és a dán Midtjyllandot várom a nyolc közé, bár a Byasen sötét ló lehet. A B-csoportban a Larvik esélyes, de meg kell szenvednie a Viborggal, és a másik két csapat is odaérhet. A Győr alighanem megnyeri a csoportját, bár ha valahol, Dániában meglephetik, másodikként pedig minden nehézség ellenére a Hypót várom, ha szoros csatában is. A halálcsoportban a Valcea mellett inkább a Volgograd az esélyes, mert Oroszországban nagyon nehéz nyerni" – fogalmazott a szakember.
„Ami pedig a végelszámolást illeti, a játékerő alapján a Győr a legjobb, ha nem pártol el tőle a szerencse, elhódíthatja a BL-trófeát. Sok erős csapat van, amely jó napot kifogva megszoríthatja, de az ETO a legnagyobb esélyes" – tette hozzá Böhn.
Az NSO BL-adatbankját itt találja meg!
A BAJNOKOK LIGÁJA CSOPORTBEOSZTÁSA
| Midtjylland (dán) | – | – | – | – | x–x | – |
| Podgorica (montenegrói) | – | – | – | – | x–x | – |
| Thüringer HC (német) | – | – | – | – | x–x | – |
| Byasen (norvég) | – | – | – | – | x–x | – |
| Larvik (norvég) | – | – | – | – | x–x | – |
| Krim Ljubljana (szlovén) | – | – | – | – | x–x | – |
| Podravka Koprivnica (horvát) | – | – | – | – | x–x | – |
| Viborg (dán) | – | – | – | – | x–x | – |
| Győri ETO KC | – | – | – | – | x–x | – |
| Hypo NÖ (osztrák) | – | – | – | – | x–x | – |
| Metz (francia) | – | – | – | – | x–x | – |
| Randers (dán) | – | – | – | – | x–x | – |
| 10. 01/02. | Randers–GYŐRI ETO | |
| 10. 01. | Metz–Hypo NÖ | |
| 10. 08. | Hypo NÖ–Randers | |
| 10. 08. | GYŐRI ETO–Metz | 15:00 |
| 10. 15/16. | Randers–Metz | |
| 10. 29/30. | Randers–Hypo NÖ | |
| 10. 30. | Metz–GYŐRI ETO | 17:00 |
| 11. 05. | GYŐRI ETO–Randers | 16:30 |
| 11. 05. | Hypo NÖ–Metz | |
| 11. 09. | Hypo NÖ–GYŐRI ETO | 20:20 |
| 11. 12. | Metz–Randers | |
| 11. 13. | GYŐRI ETO–Hypo NÖ | 17:15 |
| 1. Oltchim Valcea (román) | 1 | 1 | – | – | 24–20 | 2 |
| 2. Itxako Navarra (spanyol) | – | – | – | – | x–x | – |
| 3. Dinamo Volgográd (orosz) | – | – | – | – | x–x | – |
| 4. Buxtehuder SV (német) | 1 | – | – | 1 | 20–24 | 0 |
| D-CSOPORT, 1. FORDULÓ |
| Buxtehuder SV (német)– Oltchim Valcea (román) 20–24 (11–13) |







