Női kézilabda: Zácsik játéka sérülés miatt kérdéses a Győr ellen

2011.09.07. 11:41
Címkék
Sérülés miatt erősen kérdéses Zácsik Szandra játéka a Győr elleni vasárnapi bajnoki rangadón. A Ferencváros női kézilabdacsapatának válogatott átlövője régóta fájlalja a derekát, esetében még a gerincsérv is felvetődött, de végül ennyire talán nem súlyos a baj. Elek Gábor edzőt és a társakat ettől függetlenül érzékenyen érintheti az egyik meghatározó Fradi-játékos hiánya éppen a győriek ellen.

„Szani egyelőre pihen, injekciót és gyógyszeres kezelést kap, na meg délelőtt, délután szorgalmasan gyógytornázik – mondta Elek Gábor vezetőedző a Nemzeti Sportnak. – Csütörtökön derül ki, hogy számíthatunk-e rá a győriek ellen, de nem siettetünk semmit. Azt korábban is tudtuk, hogy csak a hátában lévő apró instabilitás akadályozta, ezért is mertem játszatni, hiszen ezzel nem vállaltunk felesleges kockázatot, azt pedig nem akartam, hogy a rengeteg befektetett edzésmunkája elvesszen, és egy esetleges hosszú kihagyás után kezdhessen elölről mindent. Most jelzést kaptunk, hogy vissza kell venni a terhelésből, de legalább nagy baj nincs, mindenesetre amíg nincs teljesen jól, illetve nem erősödött meg jelentősen, addig nélkülöznünk kell.”Elek Gábor vezetőedző a Nemzeti Sportnak. – Csütörtökön derül ki, hogy számíthatunk-e rá a győriek ellen, de nem siettetünk semmit. Azt korábban is tudtuk, hogy csak a hátában lévő apró instabilitás akadályozta, ezért is mertem játszatni, hiszen ezzel nem vállaltunk felesleges kockázatot, azt pedig nem akartam, hogy a rengeteg befektetett edzésmunkája elvesszen, és egy esetleges hosszú kihagyás után kezdhessen elölről mindent. Most jelzést kaptunk, hogy vissza kell venni a terhelésből, de legalább nagy baj nincs, mindenesetre amíg nincs teljesen jól, illetve nem erősödött meg jelentősen, addig nélkülöznünk kell.”

Dr. Pavlik Attila csapatorvos szerint Zácsiknál már évekkel ezelőtt is jelentkezett ez a probléma, de aztán egy ideig nem okozott panaszt.

„A felkészülés során azonban kifáradtak a törzsizmai, és a Békéscsaba elleni meccsen egy rossz mozdulatnál – talán meg is lökték Szanit – nem tartották a gerincet. Instabilitás alakult ki két csigolya között, emiatt feszülnek a szalagok, és még az idegeket is nyomás érheti. Ez persze komoly dolog, de nem olyan súlyos probléma, oda kell figyelnie a derekára, de szerencsére úgy tűnik, nem gerincsérv okozza a panaszokat.”

Legfrissebb hírek

NBA: zsinórban kilenc Spurs-siker, a Kings megszakította 16 meccses vesszőfutását

Amerikai sportok
13 perce

Kosznovszky Márk: Minden szép és kerek lenne, ha nincs a sérülés...

Légiósok
24 perce

Rátalált a boldogság – 70 éves Kovács Attila, a Csepel korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
56 perce

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
8 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
8 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik