Mocsai kihirdette a bosnyákok elleni szűkített keretet

S. J.S. J.
2011.06.06. 16:12
null
Ilyés Ferenc (jobbra) rutinjára és góljaira mindig nagy szüksége van a válogatottnak (Fotó: Action Images)
Címkék
Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte tizenhat fős, szűkített keretét. Nemzeti csapatunk a héten a bosnyákok és az észtek elleni Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára.

A szakember a keret több stabil játékosára sérülés miatt nem számíthat. Orvosi kezelés alatt áll a veszprémi Fazekas Nándor (arcüreggyulladás), Laluska Balázs (vádlisérülés), Iváncsik Gergő (bokasérülés), a flensburgi Mocsai Tamás (kéztörés), a szegedi Katzirz Dávid (bokaműtét) és a gummersbachi Putics Barna (bokasérülés). A szegedi Herbert Gábor és a javuló Laluska tartalékként készenlétben áll.

„Az első célunk, hogy két győzelemmel zárjuk a selejtezőt, a második, hogy a bosnyákok és az észtek elleni találkozót a csapat építésére, fiatalítására is felhasználjuk a januári kontinensbajnokság és az azt követő olimpiai selejtező jegyében – mondta a Nemzeti Sportnak Mocsai Lajos. – Kedd délelőtt repülünk Szarajevóba, ahol az évad végén is jól motivált, remek hangulatú, győzelemre vágyó magyar együttest láthat majd a közönség.”

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT 16-OS KERETE
Kapusok: Mikler Roland (Pick-Szeged), Tatai Péter (Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex KC), Iváncsik Tamás (Veszprém)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Friesenheim, német)
Irányítók: Császár Gábor (Veszprém), Lékai Máté (Szeged)
Beállósok: Schuch Timuzsin (Constanta, román), Szöllősi Szabolcs (Csurgói KK), Zubai Szabolcs (Szeged)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (Lemgo, német), Nagy Kornél (Veszprém)
Balszélsők: Halász Máté (Tatabánya), Törő Szabolcs (Szeged), Vadkerti Attila (Szeged)
Legfrissebb hírek

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
16 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
35 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
38 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
40 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
51 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
58 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
2 órája