Férfi kézilabda: Zsiga Gyula lehet az egyesülő Fradi és PLER edzője

2011.05.25. 09:43
A Fradi és a PLER férfi kézilabdacsapatának egyesüléséről hónapok óta folyó tárgyalások hamarosan befejeződnek, a változásokat csütörtökön jelentik be, és a Nemzeti Sport információi szerint Zsiga Gyula lehet az együttes edzője.

„Igen, létrejött az elvi megállapodásunk a PLER-rel az egyesülésről, de néhány technikai részletet még tisztáznunk kell, miként azt is, ki lesz az edző – mondta Horváth István, a Celebi-FTC szakosztály-igazgatója. – Most az a lényeg, hogy szerdán Tatabányán pontot tegyünk a párharc végére, s éremmel térjünk haza."

Nem megerősített értesülésünk szerint az edzőkérdésben igen közel a megoldás: a több jelölt közül Zsiga Gyula lehet az új tréner, aki a váci férfiegyüttest az idén az MK négyes döntőjébe vezette, korábban pedig a Dunaferr SE női BL-diadalt arató együttesét és a montenegrói női válogatottat irányította, valamint több élcsapat szakmai munkáját dirigálta.

A Celebi-FTC ma 18 órakor csap össze a Tatabányával a bajnokság bronzcsatájában, amelyben 2–1-re vezet.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
10 órája

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31
Ezek is érdekelhetik