Köstner Vilmos továbbra is bízik a távozókban

Vágólapra másolva!
2011.04.21. 10:45
null
Bogdanovics Annamária (balra) még nem állapodott meg a Lokival, de szeretne maradni (Fotó: Pataki Zita)
Debrecenben egy kis nyugalmat szeretnének – azt azonban nem adják ingyen. Miután a – hogy is mondjuk – turbulens januári-februári időszakot követően kicsit megnyugodtak a kedélyek, most ismét szárnyra kaptak a különféle – megalapozott és kevésbé megalapozott – híresztelések arról, hogy a tíz lejáró szerződésű kézilabdázó közül végül is hányan távoznak a női csapattól. A legújabb, szerda délelőtti hírcsokor után Köstner Vilmos vezetőedzőt kértük meg, hogy segítsen tiszta vizet önteni a pohárba.

 

„Az eddig is tudott volt, hogy Bulath Anita és Mörtel Renáta elhagyja a csapatot, ugyanakkor amíg a DVSC játékosai, addig ettől függetlenül ugyanúgy számítok rájuk, és bízom bennük, mint bármikor – szögezte le a DVSC-Korvex vezetőedzője arra utalva, hogy a pletykák már összeveszésről, bizalmi válságról szóltak a csapatnál, pedig ilyesmiről szó sincs. – Most az a fontos, hogy a május elsejei, FTC elleni bajnoki elődöntőre minél jobban felkészüljünk szakmailag és mentálisan is, de hiába dolgozunk keményen, ezt megzavarják az ilyen híresztelések.”

Ha már így alakult, megkértük a szakembert, fussunk végig az érintett kézilabdázók névsorán: ki megy, ki marad.

„Ami a kapusokat illeti, Kiss Éva valóban tervezte, hogy kipróbálja magát külföldön, de átgondolta a kérdést, és végül a maradás mellett döntött. Triffa Ágnessel nagyjából megegyeztünk, de azt kérte, várjunk még a szerződéskötéssel, amíg nem körvonalazódik a jövő évi keret. Ugyanakkor nincs tudomásom arról, hogy el akarna menni bárhová” – mondta Köstner Vilmos.

„Bogdanovics Annamária a hírekkel ellentétben még nem állapodott meg sem velünk, sem mással, de beszélgetéseink alapján azt mondhatom, szeretne maradni – hivatalos megegyezés viszont még nincs – árulta el a szakember, azt viszont megerősítette, hogy a másik irányító, Bognár Barbara elhagyja a csapatot. – Vele megbeszéltük, hogy nem teljes köztünk az összhang, de ebből egyikünk sem csinál problémát, és amíg még itt van, ez nem zavarja a közös munkát. Juhász Gabriellával pedig a jövő héten fejezzük be a tárgyalásokat – alighanem eredményesen.”

Ami a leendő igazolásokat illeti, a győri Aurelia Bradeanut valóban megkereste a DVSC, de nem tudott vele megegyezni, és Szűcs Gabriellával is felvették a kapcsolatot – e téren egyéb azonban még nem történt, egyelőre a Valcea légiósának térfelén pattog a labda. Egy, a szerb bajnokságban szereplő balátlövővel viszont nagyon közel van a megegyezés – jelenleg ennyit lehet tudni a Debrecen jövőjéről

„Más hírt nem tudok sem megerősíteni, sem megcáfolni, de ha bármilyen írásos megegyezés születik, azt a DVSC be fogja jelenteni” – mondta végül Köstner Vilmos.

Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10
Ezek is érdekelhetik