Nagy László nem tartja hátránynak, hogy Veszprémben lesz a visszavágó

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2011.03.07. 22:43
null
Nagy László szerint a Veszprém erényeit hosszan lehet sorolni – hatalmas csatára van kilátás <br />(Fotó: Mirkó István, archív)
A 2009–2010-es idény után ismét összekerült a férfi kézilabda BL-ben az MKB Veszprém és a Barcelona – a nyolcaddöntő sorsolása után Nagy László, a katalánok jobbátlövője és csapatkapitánya szívesen válaszolt a Nemzeti Sport kérdéseire.

– Elégedett a sorsolással?
– Nem töprengtem azon, hogy melyik ellenfél lenne jobb vagy rosszabb, hogy a Veszprém, Flensburg, Valladolid hármasból melyiket szeretném ellenfélnek.

– A Barca négy pont előnnyel vezeti a bajnokságot a Ciudad Real előtt, a BL-ben miért akadtak botlásai?
– Ha tudnánk, kijavítottuk volna a hibáinkat. Kikaptunk Chambéryben, de ami ennél is nagyobb baj volt, hogy otthon a Löwentől is. Aztán egy-egy pontot veszítettünk idegenben is a németek ellen, valamint Kielben és otthon a Kielcével szemben. Ez már sok volt, így nem végezhettünk előrébb a csoportunkban.

– Szakértő szemmel nézve, mi a Veszprém legfőbb erénye, s akad-e sebezhető pontja?
– A végén kezdem, mert nem hiszem, hogy bármilyen tekintetben is sebezhetőnek lehetne nevezni a nagyon jól felkészített magyar bajnokot. Az erényeit viszont hosszan lehet sorolni.

– Szívesen hallgatjuk!
– Az idei BL-ben óriási sorozattal szerezte meg a második helyet, egyre javul a formája, stabil a

Ez aztán nem hiányzott
A legrosszabb a Veszprém sorsolása, de legalább a szurkolók élőben tudathatják Lacival, mit gondolnak a döntéséről.

védekezése, a BL-góllövőlistát vezető Marko Vujin pedig meghatározza a támadójátékát.

– Látva a Barca mérkőzéseit, önnel is elégedett lehet Xavi Pascual edző.
– Igyekszem, és szerencsére elkerülnek a sérülések, vagyis tudok segíteni a csapatnak.

– Legutóbb Celjében rengeteg gólpasszt adott.
– Annak a BL-mérkőzésnek már nem volt tétje, de jót játszottunk és nyertünk, ami mindig remek érzés.

– Mennyi esélyt ad csapatának, és mennyit a Veszprémnek a továbbjutásra?
– Nem szeretnék százalékot mondani, de azt már tavaly is megmutattuk a negyeddöntőben, hogy idegenben legalább olyan jól játszunk, mint itthon. Most egy körrel hamarabb találkozunk, de szerintem ezen a szinten már nincs döntő jelentősége a hazai pályának. Százhúsz perc alatt dől el a továbbjutás, és a Veszprémnek ugyanolyan fontos és értékes lenne a siker, mint nekünk. Ettől lesz ez a párharc a forduló egyik legizgalmasabb ütközete.

MIKÉNT ÉRTÉKELI A BL-SORSOLÁST MOCSAI TAMÁS, FAZEKAS NÁNDOR, EKLEMOVICS NIKOLA, KATZIRZ DÁVID ÉS VADKERTI ATTILA? ELOLVASHATJA A KEDDI NEMZETI SPORTBAN, A BL-NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAIVAL FOGLALKOZÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSBAN!

SZAVAZÁS

A Veszprém a Barcelonát, a Szeged a Flensburgot kapta a férfi kézi BL legjobb 16 csapata között. Továbbjutnak-e a magyar csapatok?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Schaffhausen (svájci)–Montpellier (francia)
Kolding (dán)–THW Kiel (német)
Chambéry (francia)–Ciudad Real (spanyol)
Bosna Sarajevo (boszniai)–Csehovszkije Medvegyi (orosz)
Pick-Szeged (magyar)–Flensburg-Handewitt (német)
FC Barcelona (spanyol)–MKB Veszprém (magyar)
CO Zagreb (horvát)–RN Löwen (német)
HSV Hamburg (német)–Valladolid (spanyol)
Az első mérkőzéseket az elöl álló csapat otthonában rendezik.
Legfrissebb hírek

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
16 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15
Ezek is érdekelhetik