Pálinger Katalin: Nem tudom, folytatom-e

2010.12.16. 10:02
null
Pálinger még nem tudja, folytatja-e <br />az Eb-kudarc után (Fotó: Reuters)
Címkék
P&aacute;linger Katalin, a magyar női k&eacute;zilabda-v&aacute;logatott kapusa a sv&eacute;dek elleni veres&eacute;g &eacute;s az Eur&oacute;pa-bajnoki b&uacute;cs&uacute; ut&aacute;n a Nemzeti Sportnak adott interj&uacute;j&aacute;ban elmondta, egyelőre nem tudja, folytatja-e a nemzeti csapatban. A kapus szerint nem lett volna re&aacute;lis, ha az előd&ouml;ntőbe jutunk, de &uacute;gy v&eacute;li, a 9-10. hely sem t&uuml;kr&ouml;zi a val&oacute;s helyzetet.

– Kár volt a végéért...
– Kár. Pedig láthatta, küzdöttünk, ahogy az erőnkből telt: mindent megpróbáltunk, de elfáradtunk a végére. Amíg bírtuk szuflával, addig sikerültek az átlövések, addig jól is álltunk, de amikor már csak a kapu közepét lőttük, nem mentünk semmire. A második félidőben csak hét gólt szereztünk, azt gondolom, ez mindennél többet mond.

– Hogyan készültek erre a meccsre?
– Nagyon elszántan. Mindenki átérezte, mekkora lehetőséget kaptunk egy nappal korábban, mindenki tudta, milyen nagy a tét, és azt gondolom, kívülről is látszott, hogy az akarattal nem volt baj. Küzdöttünk, amennyire csak az erőnkből telt, de ez nem volt elég többre.

– Helyünk lett volna a négy között?
– Reálisan nézve túlzás lett volna, ha elődöntőt játszunk, nincs ott a helyünk a legjobb négy csapat között. De úgy érzem, ez a kilenc-tizedik hely sem a valós helyzetet tükrözi.

– Az eredmények alapján erre voltunk jók.
– Nem tudom, hogy ennek a csapatnak, ebben az összetételben pontosan hol a helye. Meg kell nézni, mire lehetünk jók egy komplett csapattal, sérültek nélkül.

– Mondhatjuk, hogy a hollandok elleni mérkőzésen múlott minden?
– Nem sarkítanám ezt ki ennyire. Egy nagy-nagy hullámvasutazás volt az egész Európa- bajnokság. A franciák elleni győzelem remek volt, a norvégoktól elszenvedett vereség szörnyű, és így tovább – összességében azonban csalódott vagyok. Még akkor is, ha az utolsó mérkőzésünkön például jobb csapattól kaptunk ki.

MÁTÉFI: EHHEZ NEM VAGYUNK HOZZÁSZOKVA
„Az Eb-n hullámzó volt a játékunk, mert sajnos az ilyen magas hőfokú csatákkal járó csúcsterheléshez nincsenek hozzászokva játékosaink, és nem bírtuk a fizikai, idegi megterhelést."

– A svédek jobbak lennének, mint mi?
– Jobbak, és félek, hogy ez így is lesz a következő időszakban. Az utánpótlásuk is hihetetlenül erős, és most el kell gondolkodni azon, hogyan előzhettek meg minket. Mint ahogy azon is, mi lehet az oka annak, hogy a legtöbb válogatottba sorra épülnek be a fiatalok, nálunk pedig nem látszik, hogy ez lenne a tendencia.

– Amikor az Eb előtt Tatán szóvá tette a körülményeket, volt egy elejtett félmondata arról, hogy nem saját magért, hanem az Ön után következőkért áll ki. Ez azt jelenti, hogy ez volt az utolsó világversenye?
– Korai lenne erre választ adnom. Le kell ülepednie bennem a történteknek, egyeztetnem kell a családommal, beszélnem kell a szövetségi kapitánnyal – szóval ezt a döntést csak később fogom meghozni. Egyelőre nem tudom, hogyan tovább.

A NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT EB-BÚCSÚJÁRÓL KÉTOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST TALÁL A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN.

SZAVAZÁS

Értékelje a magyar női kézilabda-válogatott játékosainak Eb-n nyújtott teljesítményét!

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Lando Norris saját csapatot alapított, elindulnának az F2-ben

F1
12 perce

A belga élvonalból és Kölnből is érkezhet ma játékos az NB I-be; erősít a Videoton – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
26 perce

NS-infó: a belga élvonalból hozhat válogatott csatárt a Debrecen

Labdarúgó NB I
37 perce

Újra Varga Barnabás csapattársa lett az Európa-bajnok középpályás

Légiósok
41 perce

Milyen fogadtatásra számíthat Győrben Borbély Balázs?

Labdarúgó NB I
45 perce

Női asztalitenisz Ek: spanyol, román és szlovák ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb egyéni
49 perce

Gyenesei Leila lett a Testnevelési Egyetem kuratóriumának elnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Kiss Bence vezér is lehetne – ha megfogadná a nagypapa tanácsát

Labdarúgó NB I
1 órája