Németország ellen kezd a válogatott a vk-n

2010.09.21. 12:52
null
Mátéfi Eszter számára az egység kialakítása a legfontosabb a vk-n (fotó: Török Attila)
Dániában ma kezdődik a női kézilabdázók világkupája, és a magyar válogatott első ellenfele 16 órától Németország lesz. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány szerint nem kell majd túlmisztifikálni a vk-eredményeket, a lényeg a minél jobb felkészülés a decemberi Európa-bajnokságra.

 

Egy biztos: aligha lesz sétagalopp a mieink Németország elleni mérkőzése. A magyar válogatott utazása hétfőn nem volt viszontagságoktól mentes, a Ferihegyről induló koppenhágai járat késett, így a lányok lecsúsztak az Aarhusba tartó gépről, ezért elmaradt a délutáni edzés – egyszóval válogatottunk nem épp a legjobb hangulatban és állapotban lép pályára a ma délutáni nyitányon.

Az első ellenfél mindjárt Németország lesz, amelyet két éve nem sikerül legyőzni, igaz, könnyű találkozókra egyébként sem számíthat a Mátéfi-csapat, hiszen első blikkre a házigazda dánok és a vb-ezüstérmes franciák is roppant kemény ellenfélnek tűnnek a csoportban.

Mátéfi Eszter szerint azonban nem annyira az eredmények számítanak majd, sokkal inkább, hogy az együttes minél inkább összeérjen az esztendő végi kontinensviadalra.

„Csak a decemberi Európa-bajnokság lebeg a szemünk előtt – szögezte le a kapitány. – Szeretnék kísérletezni, megnézni, hogyan illeszkedik a csapatba például Ábrahám Szilvia, aki először van velünk. Hiába látom, hogy egy adott felállással, taktikával megnyernénk a meccset: ha mást is gyakorolni akarunk, változtatni fogok akkor is, ha az eredmény rovására megy, mert a csapat hosszú távú érdeke ezt diktálja.”

„Persze jó volna megmutatni, mire vagyunk képesek, és tekintélyt teremteni a leendő Eb-ellenfelekkel szemben, de nem ez a legfontosabb. A románok tavaly megnyerték a világkupát, aztán hiába mentek ki nagy reményekkel a világbajnokságra, dobogóra sem kerültek, a franciák viszont meccset sem nyertek Dániában, de ezüstérmesek lettek a vébén – szóval nem kell misztifikálni ezt a kérdést. Ugyanakkor mindenkitől elvárom, hogy ameddig a pályán van, teljes erőbedobással küzdjön.”

A VK PROGRAMJA
Szeptember 21., kedd  
Oroszország–Svédország  14.00
Magyarország–Németország  16.00
Norvégia–Románia  18.00
Dánia–Franciaország  20.00
Szeptember 22., szerda  
Oroszország–Románia  14.00
Franciaország–Németország  16.00
Norvégia–Svédország  18.00
Dánia–Magyarország  20.00
Szeptember 23., csütörtök  
Románia–Svédország  14.00
Magyarország–Franciaország  16.00
Norvégia–Oroszország  18.00
Dánia–Németország  20.00
Szeptember 25., szombat  
Elődöntők  14.15, 16.15
Szeptember 26., vasárnap  
A 3. helyért  14.15
Döntő 16.15
 A VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Herr Orsolya (SYMA-Váci NKSE), Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC)
Jobbszélsők: Orbán Adrienn (Győri Audi ETO KC), Kovacsicz Mónika (FTC)
Jobbátlövők: Bulath Anita (DVSC-Korvex), Mehlmann Ibolya (Veszprém Barabás KC)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC), Temes Bernadett (SYMA-Váci NKSE)
Beállók: Ábrahám Szilvia (Veszprém Barabás KC), Szabó Valéria (DVSC-Korvex), Szamoránsky Piroska (FTC)
Balátlövők: Tomori Zsuzsanna (FTC), Tóth Tímea (SYMA-Váci NKSE)
Balszélsők: Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC), Vincze Melinda (Alcoa FKC RightPhone)                                 
Legfrissebb hírek

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Kézilabda: Egyiptom felé vették az irányt a juniorok és az ifik

Utánpótlássport
2026.05.12. 14:36

Kézi: a csapategység a kulcs a PLER címvédő U20-as együttesénél

Utánpótlássport
2026.05.08. 11:56

Vívás: mindkét tőrcsapatunk ötödik az isztambuli világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.05.03. 19:33

Kézilabda: két hely még kiadó a fiúbajnokságok négyes döntőiben

Utánpótlássport
2026.05.03. 16:07

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
2026.05.02. 09:01

Női vízilabda-vk: négy góllal kikapott az amerikaiaktól a magyar válogatott

Vízilabda
2026.05.01. 15:56

Nyílt vízi úszó-vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
2026.05.01. 14:25
Ezek is érdekelhetik