Lengyelországban harcolhatják ki a BL-csoportkört

2010.09.17. 14:05
null
Lengyel, szerb és dán ellenfélen keresztül juthat a csoportkörbe a Debrecen (Fotó: Action Images)
Címkék
Péntektől vasárnapig Lengyelországban harcol a DVSC-Korvex a BL csoportkörébe jutásért. A debreceniek a házigazda Lublin, a szerb Zajecsar és a dán Vejen ellen játszanak az egyetlen, továbbjutást érő helyért.

A tizenhatos európai elitbe jutás történelmi tett volna a Loki részéről, hiszen amióta BL néven jegyzik a sorozatot, csak három magyar együttes, a Ferencváros, a Győr és a Dunaferr szerepelt a csoportkörben. (Mindannyian eljutottak már a döntőig, mi több, a dunaújvárosiak 1999-ben el is hódították a serleget.)

A DVSC egyelőre nem a végső győzelemről s nem is a fináléról álmodik: a lublini csoportból való továbbjutás is hatalmas siker lenne, a kvartettből ugyanis csak egy együttes csatlakozhat a legjobbakhoz, a többiek számára marad az EHF-kupa.

„Szeretnénk továbbjutni, persze mind a négy csapatnak ez a célja – mondta Köstner Vilmos vezetőedző a hangulatos szálloda halljában. – Nem sok időnk maradt a Győr elleni idegenbeli rangadó után: szerdán nem is tartottam edzést a lányoknak, csak úszás, szauna, gyúrás szerepelt a programban. Az ETO ellen a helyzetek kialakításával elégedett voltam, a kihasználásukkal azonban nem. Kimaradt tizenkét ziccerünk és négy hétméteresünk, ami nagyon sok, még akkor is, ha az ellenfél kapujában Pálinger Katalin személyében világklasszis állt. A győri meccs mindenféleképpen hasznos volt a BL-selejtező előtt, tapasztalhattuk, hogy védekezésben sokkal dinamikusabbnak, agresszívabbaknak kell lennünk. Egy ilyen tornán mindig kulcsfontosságú az első mérkőzés, ami esetünkben különösen igaz, hiszen a házigazda ellen lépünk pályára pénteken.”

 A BL-SELEJTEZŐ PROGRAMJA
Szeptember 17., péntek (Lublin) 
DVSC-Korvex–SPR Lublin (lengyel) 17.30
KIF Vejen (dán)–RK Zajecsar (szerb) 20.00
Szeptember 18., szombat (Lublin) 
Zajecsar–DVSC-Korvex 16.00
Lublin–KIF Vejen 18.30
Szeptember 19., vasárnap (Chelm) 
DVSC–KIF Vejen 15.30
Lublin–Zajecsar 18.00
Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: „Licit a futballcsukámért!” – Priskin Tamás

Minden más foci
4 perce

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
34 perce

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
37 perce

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
40 perce

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
48 perce

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
1 órája

Femke Bol Ostravában először fut szabadtéren 800 métert

Atlétika
1 órája

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik