Kovács Péter: a szponzor Romániában is csak az eredményért fizet

H. B., S. J.H. B., S. J.
2010.08.10. 08:31
A női kézilabda BL-döntős Oltchim Valcea élén tér vissza Magyarországra Kovács Péter edző, akire óriási feladat vár új klubjában, ahova két évre szerződött.

„Az elején, vagyis négy hete, amikor átvettem a román bajnokcsapatot, kicsit meglepett, hogy szokatlanok voltak a lányoknak az erős iramú erőnléti edzések, pedig nem hajtottam őket kifulladásig – válaszolta Kovács Péter, a BL-döntős Oltchim Valcea két évre szerződtetett új trénere, akit romániai első benyomásairól, játékosairól, terveiről és vágyairól kérdeztünk. – Aztán néhány nap alatt elfogadták és megszokták a munkaritmusomat, ma pedig már nincsenek gondjaik sem a hosszabb futásokkal, sem a súlyemeléssel."

Kovács Péterrel és csapatával szemben nagyok az elvárások 
(Fotó: Mirkó István, archív)
Kovács Péterrel és csapatával szemben nagyok az elvárások (Fotó: Mirkó István, archív)

A négyszeres világválogatott, vb-ezüstérmes (1986) edző az alapozás egyhangúságát két edzőmérkőzéssel oldotta, de a taktikai gyakorlások arányát csak ezen a héten kezdi növelni.

„A pénteki és szombati győri tornára, a magas színvonalúnak ígérkező Szabella-kupára nem szeretnénk teljesen nyers csapattal érkezni, mert igényes főszponzorunk nem azt fogja kérdezni, hogy hol tartunk a felkészülésben és hasznos tesztmeccseket játszottunk-e Győrben, hanem azt, győztünk-e a Hypo, a Vác és a házigazda ellen, megnyertük-e a kupát – folytatta Kovács Péter. – A keretünk némileg szűkült, mert csak a török Yeliz Özelt igazolta a klub, míg abbahagyta a játékot Narcisa Lecusanu, egyelőre pihen Adina Fiera Meirosu, míg távozott Olga Vascsuk és Regina Simkuite."

A Valcea három idegenlégiósa közül a debreceni Szűcs Gabriella az egyik, akiről edzője elmondta: roppant elszántan készül az új idényre, reménykedik, hogy sokkal több játéklehetőséget kap támadásban és védekezésben, mint a legutóbbi évadban, valamint ennek eredményeként visszakerül az Eb előtt álló magyar keretbe.

„Tizennyolc játékossal vágunk a szezonnak, amelyben a bajnokság kötelező megnyerése mellett újra illik kiemelkedő eredményt elérnünk a BL-ben – tervezgetett az edző –, s ha megint döntőbe jutunk, végre szeretnénk megnyerni. Nekünk minden felkészülési és bajnoki mérkőzésünk felvezetés lesz a BL-meccsekre."

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22