Férfi kézilabda: Már nincsenek közöttünk széthúzó játékosok - Katzirz

2010.08.06. 12:36
null
Katzirz szerint most már kiegyensúlyozott körülmények között edzhetnek (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Új edzővel, valamint jelentősen átalakított kerettel várja a szezont a Pick-Szeged férfi kézilabdacsapata. Az együttes válogatott átlövője, Katzirz Dávid úgy véli: Skaliczki Lászó irányításával jó úton indult el a Tisza-parti együttes.

„Hosszú idő után most jutottunk el oda, hogy kiegyensúlyozott körülmények között edzhetünk – mondta a már egészséges válogatott játékos, aki az idény hajráját kénytelen volt kihagyni a hátsérülése miatt. – Skaliczki László jól kezeli az új helyzetet, és velünk, rutinosabb játékosokkal együtt kihívásnak tartja, hogy ennyi fiatal, tehetséges újonccal vágunk neki a BL- és a bajnoki évadnak."

A napi három edzés, valamint a gyakorlások között is együtt, a csarnokban eltöltött idő segít, hogy a játékosok megtalálják az összhangot.

„Már nincsenek közöttünk széthúzó, ellentéteket szító, még a trénernek is visszaszóló játékosok. Szóval normális, jó mederben folynak a gyakorlások, ezért bízom benne, hogy az ősszel már egységes, motivált, a szurkolóink által továbbra is szerethetőnek tartott csapatként állhatunk a kihívások elé" – reménykedett Katzirz, aki egyike azoknak, akik köré felépíthető a bajnokság második legerősebb, a Veszprém trónfosztására törő együttese.

„Kilenc újoncunk közül csak a pozsonyi junior Eb-n a szerb együttesben szereplő Dusan Beocsanin hiányzott az Algéria elleni szerdai és csütörtöki tesztmérkőzéseinkről, amelyekkel megkezdtük megújult csapatunk formába hozását – válaszolta Katzirz Dávid, a szegediek balátlövője arra a kérdésre, hol tart a felkészülésben az átformált, s új edző irányításával dolgozó Pick-Szeged. – Már tavaly nyáron érezhető volt, hogy hamarosan jelentős változáson fog átmenni a klub, hiszen egyre súlyosbodott az anyagi helyzete. Emiatt léptek is a vezetők, és nemcsak edzőváltások követték egymást, hanem a keret is fiatalodott, magyarosodott."

Legfrissebb hírek

Kvíz: ismerje fel a klasszis magyar sportolókat!

Egyéb egyéni
8 perce

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
9 perce

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
30 perce

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
50 perce

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2 órája

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
2 órája

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2 órája