Női kézilabda: Bojana Popovics elhagyja a Viborgot

2010.07.04. 14:40
Címkék
A BL -győztes Viborg HK tájékoztatása szerint elhagyja a csapatot a világklasszis átlövő, Bojana Popovics. A játékos családi okokra hivatkozva visszatér hazájába, Montenegróba, és a Buducsnost T-Mobile-nál folytatja pályafutását – tudatta a handball.hu.
Bojana férje, Petar az utóbbi időben már nem érezte jól magát Dániában, ezért döntött feleségével úgy, hogy visszatérnek hazájukba. A viborgiak elfogadták az átlövő kérelmét. „Rendkívül sajnálom, hogy itt kell hagynom Viborgot, hiszen fantasztikus és felejthetetlen éveket töltöttem a városban és a csapatnál. Szerettem volna kitölteni a szerződésemből hátralévő két évet, de vannak dolgok, amelyek fontosabbak a kézilabdánál is, például hogy a férjem is boldog legyen, különben én sem tudok teljesíteni a pályán” – nyilatkozott az átlövő. A Viborg sportigazgatója, Peter Cassöe elismerte, valóban nehéz döntést hoztak azzal, hogy elengedték Bojanát, de a körülményeket mérlegelve nem tehettek mást: „Bojana a Viborg nagy egyénisége volt az elmúlt három szezonban, a segítségével nyert trófeákra pedig nagybetűkkel írhatjuk fel a nevét. Muszáj elfogadnunk, hogy a kézilabdapályán kívül is van élet, és örömmel gondolunk vissza azokra az évekre, amelyeket nálunk töltött” – nyilatkozott a sportvezető. A Viborg az anyagi feltételekkel kapcsolatban jelenleg is tárgyalásban áll a montenegrói bajnok Buducsnost T-Mobile együttesével, amelynél Bojana a játékoskarrierjét folytatja majd. Ezzel párhuzamosan keresik a világklasszis átlövő utódját is. A hírek szerint a Viborg Cristina Neagut szeretné megszerezni, vagy a Hypónál kialakult káosz miatt szabaddá váló Carmen Amarieit és/vagy Kristine Lundét.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
23 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
25 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
44 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
44 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
49 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik