Férfi kézilabda: Mikler Szegeden, Zvizejt a Kiel és a Celje vinné

2010.06.21. 11:48
null
Immár hivatalos: Mikler Szegeden folytatja pályafutását (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Immár hivatalos: a válogatott kapus, Mikler Roland a Pick-Szeged kézilabdacsapatában folytatja pályafutását. Erről a klub hivatalos honlapja számolt be.

„A Dunaferrtől érkező, huszonöt éves, százkilencven centiméter magas kapuvédő egy plusz egy évre írt alá Szegeden – jelentette be Bella Árpád ügyvezető a csapat mai sajtótájékoztatóján. – Szépen formálódik a jövő évi keret – tette hozzá a sportvezető.

„Két éve szó van arról, hogy Szegedre kerülök, ezúttal jött el az idő a váltásra. Igyekszem majd minden erőmmel tenni a szegedi sikerekért” – mondta Mikler Roland. A sajtótájékoztatón megjelent a Pick másik három új igazolása, Tatai Péter, Törő Szabolcs és Bajorhegyi Ádám is.

„Bár kicsit furcsa, hogy egykori veszprémiként kerültem Szegedre, egyáltalán nem jelent gondot, hogy korábban a riválisnál is játszottam. Ezt a lehetőséget amúgy sem hagyhattam ki” – fogalmazott Tatai Péter. 

Törő Szabolcs a spanyol Arratétól érkezik Szegedre.

„Mindig szerettem volna a Tisza partján játszani, ez egy titkos vágyam volt. Örülök, hogy a következő szezonban ez valóra válik, pláne azért, mert szegedi színekben bemutatkozhatok a Bajnokok Ligájában is” – fogalmazott a válogatott szélső.

Bella Árpád kijelentette, még ma aláírhat az egyik új jobbátlövő is, sőt, egy magyar irányítót is igazolt már a Pick, akit azonban egyelőre nem jelenthetnek be hivatalosan.

A delmagyar.hu beszámolója szerint Bella Árpád szót ejtett a Zvizej-kérdésről is a tájékoztatón.

„A szlovén válogatott játékosnak két kérője is akad, a Kiel és a Celje. A héten eldőlhet a sorsa” – mondta a sportvezető.

Legfrissebb hírek

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
1 perce

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
46 perce

Atlétikai ob: Halász Bence ismét egyre közelebb a 82 méterhez

Atlétika
56 perce

Nem bírt az FCSB-vel a Csíkszereda; nyert első hazai meccsén a Sepsi

Minden más foci
1 órája

Pogacar fontolgatja, hogy rajthoz áll az idei Vueltán is – sajtóhír

Kerékpár
1 órája

Kajak-kenu: huszonegy magyar érem vasárnap a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
1 órája

Iván duplájával győzött a Gyirmót a Csákvár ellen

Labdarúgó NB II
1 órája