Férfi kézilabda: A döntetlen reálisabb lett volna - Mocsai Lajos

2010.06.13. 20:32
Címkék
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-ös vereséget szenvedett Szlovéniától világbajnoki selejtezőn. Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a végjátékban nem mértek egyenlő mércével a játékvezetők, Gál Gyula a veszprémi közönségben bízik a visszavágón.
„Majdnem sikerült maradéktalanul végrehajtani, amit elterveztünk. Sajnos a végjátékban nem egyenlő mércével mértek a játékvezetők, reálisan döntetlennek vagy egy-két gólos magyar győzelemnek kellett volna születnie. Voltak hibáink is, ziccereket rontottunk, ám arról nem mi tehetünk, hogy amikor átmegyünk a védelmen, nem kapunk meg jogos hétmétereseket. Kedd déltől Veszprémben maximálisan arra készülünk, hogy egy hét múlva kiharcoljuk a továbbjutást” – mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány.

„Nagyon jó mérkőzés volt, az utolsó negyedórában a bírók megfújták a hazai pályát, de ilyen éles szituációban ezen nem kell csodálkozni. Persze bízom benne, hogy otthon a fantasztikus veszprémi közönség előtt mi is hasonló bíráskodást kapunk. A ziccereket be kell lőni, kevesebb labdát kell eladni” – vélekedett Gál Gyula.

„Nagyon jól éreztem magam, úgy vélem, nem ment rosszul a játék. A bírók nem voltak jók, de most a kétgólos hátrány tudatában kell otthon játszanunk. Ezt az egy hetet már kibírom, ha vállaltam a fontos két meccset” – nyilatkozta a válogatottba visszatérő Pérez Carlos.

„Nagyon jól éreztem magam, úgy vélem, nem ment rosszul a játék. A bírók nem voltak jók, de most a kétgólos hátrány tudatában kell otthon játszanunk. Ezt az egy hetet már kibírom, ha vállaltam a fontos két meccset” – nyilatkozta a válogatottba visszatérő Pérez Carlos.

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz nem indul Wimbledonban sem – hivatalos

Tenisz
7 perce

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
11 perce

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában

F1
42 perce

Női kosárlabda NB I: további két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
1 órája

Manuel Neuer lesz a németek első számú kapusa a vb-n – sajtóhír

Foci vb 2026
1 órája

Gyász: elhunyt Scherer Péter színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
1 órája

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Jégkorong
1 órája

A Magyar Sport Napja: különleges esemény a hágai magyar nagykövetségen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik