Nagyék öt év után ünnepelhetnek ismét

2010.05.30. 13:23
null
A Barcelona legutóbb öt évvel ezelőtt nyerte meg a legrangosabb klubviadalt (Fotó: Mirkó István – archív)
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, erőlködés nélkül nyert a kölni Bajnokok Ligája-elődöntő első meccsén – 20 ezer néző előtt – a Barcelona, amelyben Nagy László hatékonyan védekezett, gólpasszokat adott, és háromszor betalált az orosz bajnok kapujába.

„Nem vettük félvállról a mérkőzést, olykor jól is játszottunk az erős Csehov ellen – mondta Nagy. – Edzőnk forgatta az együttest, hogy valamennyien belekóstolhassunk az először kiírt négyes döntő hangulatába. Nekem a szünetig védekezésben akadt több dolgom, majd a hajrában gólokkal is segítettem a csapatnak.”

A Barca legutóbb öt évvel ezelőtt játszott és nyert BL-döntőt. A vasárnapi fináléban (18 óra, tv: Viasat6) a Kiel lesz Nagy Lászlóék ellenfele, miután a német csapat fordulatos csatában és elképesztően izgalmas hajrában (öt perc alatt 5–1-es részeredmény) megverte a címvédő Ciudad Realt.

A volt veszprémi Sterbik Árpád csapata tavaly és két éve nyert a BL-fináléban a Kiel ellen, és ezúttal sem a remekül védő magyar kapuson múlott, hogy a Ciudad nem jutott tovább. 

„Ahogy megjósoltam, apróságok döntöttek – vélekedett Sterbik. – A szünetig uraltuk a meccset, a hajrában viszont az eladott labdáinkból leindítottak bennünket, könnyű gólokat lőttek. Az előző két BL-döntőben szerencsénk volt, most nem, és gyengébben is játszottunk. Remélem, vasárnap győzelemmel zárjuk az idényt.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA 
DÖNTŐ 
THW Kiel (német)–Barcelona (spanyol) 18 óra (Tv: Viasat6)
A 3. HELYÉRT
Ciudad Real (spanyol)–Csehovszkije Medvegyi (orosz) 15.30 (Tv: Viasat6)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
20 perce

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
25 perce

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
38 perce

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
44 perce

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
47 perce

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
1 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája