Női kézilabda: nem hosszabbított a szponzor, veszélyben a HNKC

2010.04.26. 10:22
Címkék
A válság miatt az ASA-Consolis nem hosszabbította meg névadó szponzori szerződését a Hódmezővásárhelyi NKC NB I-es csapatával, és jövőre kisebb összeggel támogatja az együttest – adta hírül a delmagyar.hu.

A hónapok óta húzódó tárgyalások, egyeztetések nem hoztak pozitív eredményt. A Consolist is képviselő ASA Építőipari Kft. nem hosszabbította meg névszponzori szerződését a Hódmezővásárhely élvonalbeli női kézilabdacsapatával – mondta el Mucsi Tamás, az egyesület ügyvezetője. A jövőben kisebb összeggel tudják támogatni a klubot, így viszont a 2010–2011-re tervezett költségvetésnek csupán 35–40 százalékára van pillanatnyilag fedezet. A HNKC léte, indulása is veszélybe kerülhet.

„Ki kell mondani: a csapat a következő bajnokságban csak úgy indulhat, ha jelentős támogatót sikerül szereznünk – közölte Mucsi. A delmagyar.hu információi szerint hozzávetőlegesen még 35–40 millió forintra lenne szüksége a klubnak a nyugodt folytatáshoz.

Mihucz Tibor társadalmi elnök, a névadó szponzor képviselője úgy nyilatkozott, nem a csapat sporteredménye, hanem a válság miatt döntöttek a szponzori szerződés megváltoztatása mellett.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
19 perce

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
23 perce

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
56 perce

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
1 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
8 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
8 órája