Mocsai Lajos személyesen beszél Nagy Lászlóval

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2010.04.13. 11:54
null
Nagy Lászlóval (jobbra) személyesen beszél Mocsai Lajos (Fotó: Mirkó István, archív)
Óriási a jelentősége a szlovénok elleni júniusi világbajnoki selejtezőt illetően a péntektől vasárnapig tartó férfi kézilabda Pannon-kupának Mocsai Lajos, a válogatott szakmai igazgatója szerint. A szakvezető személyesen beszél Nagy Lászlóval, és várja, hogy az átlövő döntsön: folytatni akarja-e a magyar válogatottban.

„A mostani a Pannon-kupa-válogatott, a szlovénok ellen mások is lehetőséget kapnak majd. A jelenlévők szereplése dönti el, hogy közülük hányan juthatnak júniusban is szerephez" – fogalmazott Mocsai az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón.

Az előzetes keretek alapján elmondható, hogy a görög, a szlovák és a lengyel együttes is szinte a legerősebb összeállításban lép pályára a hétvégén Ózdon, Tiszaújvárosban és Miskolcon.

A szakvezető megjegyezte: több olyan játékos, aki tagja a bő keretnek, most nem kapott meghívót, míg Krivokapics Milorad és Katzirz Dávid sérülés miatt nem lehet a társakkal. Helyettük egyedüliként Zubai Szabolcs csatlakozott a Veszprémben készülő együtteshez.

A kapitány a Nemzeti Sport kérdésére elmondta: négyszemközt szeretne beszélni Nagy Lászlóval, és reméli, hogy a Barcelona klasszisa rövidesen döntést hoz, mivel a csapatot is zavarja a körülötte kialakult helyzet.

„Erkölcsi döntést kell hoznia, minél hamarabb" – mondta.

Sinka László, a magyar szövetség elnöke kiemelte: a múlt szombati lengyel légikatasztrófa miatt kihirdetett nemzeti gyász ellenére a lengyel válogatott visszaigazolta a szereplését, így biztosan eljön Magyarországra. A meccsek gyászszünettel kezdődnek.

A Pannon-kupa 2005 óta íródó történetében eddig háromszor nyert a magyar csapat, kétszer pedig a most hiányzó szerbek diadalmaskodtak. A mieink júniusban a szlovénokkal csatáznak majd a vb-szereplését. A jövő évi világbajnokságon való részvétel az olimpiai kvalifikáció szempontjából különösen fontos lenne.

"KÍSÉRLETI KERET A PANNON-KUPÁN"
 

 

A MAGYAR KERET A PANNON-KUPÁRA

Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Liszkai Szilveszter (Pick Szeged), Mikler Roland (Dunaferr)                        

Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Iváncsik Tamás (MKB Veszprém)
Jobbátlövők: Laluska Balázs (Cimos Koper), Mocsai Tamás (TBV Lemgo)
Irányítók: Császár Gábor (Chambéry), Lékai Máté (PLER), Nagy Kornél (Dunaferr)
Beállók: Gál Gyula (Croatia Zagreb), Schuch Timuzsin (Constanta), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (TBV Lemgo), Putics Barna (GWD Minden);
Balszélsők: Halász Máté (Tatabánya Carbonex), Iváncsik Gergő (MKB Veszprém) 

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Vajon mi történt Mocsai kalapjával?

Népsport
2026.03.08. 08:47

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
2026.02.24. 17:06

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
2026.02.24. 14:23
Ezek is érdekelhetik