Pesic: Nem akarok visszamenni Veszprémbe

2010.01.04. 18:04
null
Pesic végre védeni szeretne (Fotó: Meggyesi Bálint)
Címkék
Ivan Pesic a zágrábi Vecernji list lapnak arról nyilatkozott, hogy szerződést szeretne bontani az MKB Veszprémmel. Mint elmondta, már négy hónapja normálisan edz, ám Mocsai Lajos ennek ellenére sem számít rá.

Lino Cervar szövetségi kapitány nagy meglepetésre meghívta a veszprémi Ivan Pesicet az Európa-bajnokságra készülő horvát férfi kézilabda-válogatott keretébe, majd a keretszűkítésnél közölte, hogy elbeszélgetett a fiatal kapussal.

„Mondtam neki, hogy számítok rá, de jelenleg nincs olyan formában, hogy az Európa-bajnokságon képes legyen védeni. Csapatot kell találnia, ahol játszik is, mert csak így tud megfelelő formába lendülni. Ivan is egyetértett azzal, hogy nincs felkészülve erre a tornára. Elmondta nekem azt is, hogy gondterhelt a veszprémi helyzete miatt. Egy hónapja van rá, hogy megfelelő megoldást találjon. Ő ugyanis már nem akar ott maradni, az egyesülete pedig még nem adta ki a dokumentumait" – mondta Lino Cervar.

„Már négy hónapja normálisan edzek, de Mocsai edző nem adott lehetőséget, hogy védjek. Az egyesületem kölcsönbe akart adni, de ezt nem fogadtam el, és szerződést szeretnék bontani, akár a saját káromra is. Oda már nem akarok visszamenni. A tavaszi idényben már új csapatnál leszek, olyannál, amelyben védeni fogok" – mondta maga az érintett, azaz Pesic, aki nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy ez a csapat a CO Zagreb lesz.

Nem titok, hogy ott már régóta várnak rá, és az MKB Veszprémmel egy időben próbálták leigazolni a kapust, aki akkor mégis a magyar csapat mellett döntött.

„Életem legrosszabb évét zártam. Borzalmasabb nem is lehetett volna, pedig a horvátországi vb-ezüstéremmel kezdtem az esztendőt. Azután történt a veszprémi támadás, majd a kórházi ápolás, rehabilitáció, lassú visszatérés a pályára. Nem felejtettem el védeni, így visszatérek majd a válogatottba is" – mondta Pesic, akinek az egyik veséjét el kellett távolítani a Cozma-gyilkosság után.

KORREKT VESZPRÉMIEK

Az MKB Veszprém vezetői elmondták, hamarosan befejeződnek a tárgyalások arról, miként távozhat a még élő szerződéssel rendelkező Ivan Pesic a klubtól. Az egyesület irányítói belátják, hogy az MKB-ban nem foglalkoztatott fiatal kapus, akire pedig hosszú távon számítottak, újra védeni szeretne. Ezért most a neki legkedvezőbb megoldást keresik. Ugyanakkor tény: a Cozma-gyilkosságnál életveszélyesen megszúrt Pesic, akinek a sérült veséjét el kellett távolítani, a magyar sportorvosi szabályok szerint hazánkban nem kaphat játékengedélyt.

 

Legfrissebb hírek

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
18 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
37 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
50 perce

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája