Eklemovics Nikola nem viszi el a nagy balhét

– Csapatként mondtunk csődöt. Igen, tudom, a csapat egyénekből áll, de mégsem mindegy, hogy milyen az összhang egyes játékosok és a csapatrészek között. Aligha kérdéses, hogy nálunk posztonként remek kézilabdázók szerepelnek a kapustól a szélsőkig, ezúttal mégis nagyon gyengén szerepelt a válogatott a spanyolok, és főleg a nálunk szerintem nem erősebb csehek ellen. A megbeszélt taktikából nagyon keveset valósítottunk meg, sem támadásban, sem védekezésben nem nyújtottunk kiemelkedőt, és azok a társaim sem tudtak egyenletesen jó formában kézilabdázni, akik közül máskor rendre akad egy-kettő, aki átlendíti az együttest a nehéz időszakokon.

– Csapatkapitányként ön nem vállal nagyobb részt a kudarc felelősségéből?
– Itt meg kell állnunk egy percre, mert ez kulcskérdés. A rám eső részt persze zokszó nélkül vállalom, és azt sem mondom, hogy ez kisebb, mint másoké. Azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy egyes tévériporterek és újságírók csak rám hárítsák a felelősséget, csak az én játékommal foglalkozzanak, ráadásul nagyon furcsa megközelítéssel belőlem csináljanak bűnbakot. Egy-egy olyan riporter mond szakvéleményt rólunk és rólam, valamint tájékoztatja félre a közvéleményt, aki nem ért a sportághoz, még sosem vett a kezébe labdát.

– Most úgy érezhető, hogy dühből beszél.
– Dehogy! Csak bánt, hogy a válogatott tényleg gyenge szereplésének értékelésekor sokan elfeledkeznek arról, hogy ez csapatjáték. Nem csak rajtam múlott a továbbjutás.

– Ez szépen becsomagolva azt jelenti, hogy elégedett a saját teljesítményével?
– Nem ezt mondtam. Csupán arról beszélek, nem tartom etikusnak, ha egyetlen játékost kiemelünk a csapatból, és besározzuk.

– Biztosan vissza tud emlékezni a három csoportmeccsre!
– Persze. A franciák ellen valamennyien úgy játszottunk, ahogyan megálmodtuk, a világbajnok elleni győzelem is benne volt a meccsben A spanyolok és főleg a csehek elleni teljesítményünkért kapunk hideget-meleget.

– Nem is ok nélkül.
– A spanyolok külön taktikát dolgoztak ki ellenünk. Ennek egyik legfontosabb eleme az én őrzésem, kikapcsolásom volt. Csakhogy így öt az öt ellen támadhattunk, és ebben a játékban viszonylag könnyű és egyszerű gólt lőni. Nekünk mégsem sikerült. Az utolsó csoportmeccsünkön nagyon szerettem volna sokat és jól játszani, de csak tíz percig lehettem pályán.

– A formájával, az erőnlétével nem volt gond?
– Erre nem mondhatok mást, jól felkészültünk az Európa-bajnokságra. Tavaly nyáron pedig senki sem tette fel ezt a kérdést, amikor törött bordával vállaltam a Szlovákia elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőt. Már a szombathelyi mérkőzésen kvalifikálhattuk volna magunkat, ám kikaptunk. Én már hazatértem Belgrádba, de a vereségbe nem tudtam belenyugodni, és nem akartam cserbenhagyni a csapatot. Napokig nem edzettem, ám a visszavágóra, amelyen továbbjutottunk, eljöttem és játszottam. Nekem ez így volt természetes. Sportember nem is tehet másként.

– Hogyan tovább? Ön marad a csapatkapitány?
– A válogatott szereplését, a gondok okait nem most, egy-két nappal a kiesésünk után, hanem később, higgadtan, tiszta fejjel kell elemezni, és meghozni a jobbításhoz, a csodálatos szurkolótábor profi kiszolgálásához szükséges döntéseket. Az én szerepemről a kérdést hagyjuk nyitva. A következő hónapokban nekem úgyis klubom, az MKB Veszprém eredményessége lesz a legfontosabb. A júniusi világbajnoki selejtezőig még hosszú az idő.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!