Férfi kézilabda: megműtötték a veszprémiek átlövőjét, Marko Vujint

Vágólapra másolva!
2009.12.03. 18:28
Címkék
Korábban sokáig kérdéses volt, hogy meg kell-e műteni az MKB Veszprém szerb átlövőjét, Marko Vujint, aki októberben szenvedett térdsérülést, a beavatkozás végül elkerülhetetlenné vált, a játékost ma operálták.

Marko Vujint ma vitték egy budapesti kórházba, ahol Hangody László professzor megműtötte a sérült térdét, az operáció két órát vett igénybe.

A szerb válogatott jobbátlövőjének ma még feküdnie kell, holnaptól viszont megkezdi a gyógytornát, szombaton este pedig visszatér Veszprémbe – olvasható a klub hivatalos honlapján.

„A hét elején újabb orvosi vizsgálatokon vettem részt, és ezek megerősítették, hogy a térdemben október végén elszakadt keresztszalagot csak műtéttel lehet rendbehozni, pedig sokáig bíztam a hagyományos gyógymódban  - mondta a játékos a Nemzeti Sportnak. - Az operációt Hangody László professzor csütörtökön Budapesten végezte el. Szerinte a hét végén már nem kell kórházban lennem, a jövő héten pedig megkezdhetem a rehabilitációt, amely legalább márciusig tart. Remélem, a gyógyulást segíti, hogy az utóbbi három-négy hétben sokat erősítettem a lábam. Már beszéltem Sead Hasanefendiccsel, szövetségi kapitányunkkal, akinek elmondtam, nem szerepelhetek az Európa-bajnokságon. Nagyon remélem, hogy március végén, április elején visszatérhetek." 

A veszprémiek egyik legjobbjának állapotáról megkérdeztük dr. Hangody Lászlót. A híres sebész elmondta, a műtét jól sikerült. A keresztszalag mellett azonban a berepedt porchoz és az egyik megsérült csonthoz is hozzá kellett nyúlnia.

„Szerencsésebb lett volna, ha egy hónapja megműtjük a játékost, akinek a következő három héten nem szabad rálépnie a lábára  - mondta az orvos. - Leghamarabb tíz hét múlva kezdhet futni, a kézilabdás edzéseket pedig három és fél hónap múlva kezdheti." 

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik