Női kézilabda NB I: idegenben nyert hátrányból a Debrecen

2009.05.10. 21:13
Címkék
A női kézilabda NB I felsőházi rájátszásában a Békéscsaba hiába vezetett a félidőben négy góllal, végül kikapott hazai pályán a Debrecentől.
Az első félidőben a csapatok felváltva ragadták magukhoz a kezdeményezést, és hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, egészen 9–10-ig, ekkor a hazaiak kapusa, Futaki Hajnalka lehúzta a rolót, és már csak a Békéscsaba lőtt újabb gólokat, így 14–10-es hazai vezetéssel vonultak a csapatok pihenőre.A második félidő elején a Debrecen két gyors góllal szorosabbá tette a mérkőzést, ezt követően nagyjából állandósult a kétgólos különbség a csapatok között, ám a félidő feléhez érkezve fokozatosan került fölénybe a vendégcsapat, és a 45. percben már a Debrecen vezetett (18–19).Az utolsó tíz percre érkezve már háromgólos volt a vendégfór, 18–15-ös vezetés után ugyanis hosszú percekig nem tudott gólt dobni a hazai csapat, és amikor sikerült, akkorra már 22 debreceni találat szerepelt az eredményjelzőn.A végén már csak a végeredmény volt a kérdés, végül négy góllal, 27–23-ra nyert a Debrecen.

NŐI KÉZILABDA NB I

FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ
Békéscsaba–Debrecen 23–27 (14–10)
Békéscsaba, 1500 néző. V: Andorka, Hucker
BÉKÉSCSABA: Tóth Zs. – Baross, Laluska 2, Rácz 2, Tóth K. 1, Glusica 1, KELEMEN 5
Cs: FUTAKI (kapus), Zsuzsa 5 (5), Kocsis 1, SZEKERES 5 (1), Szögi, Cifra, Takács 1. Edző: Mátéfi Eszter
DEBRECEN: Pastrovics – Csáki 2, BOGNÁR 6 (4), UHRAKOVÁ 2, Szabó V., Hornyák D. 2, Stuparicová 3
Cs: Kiss É (kapus), SINKARENKO 3, Szrnka, ORBÁN 8 (3), Kovács A. 1. Eduő: Bakó Botond
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 10/7

MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter: A rutinosabb csapat győzött, de nincs okunk a szégyenkezésre. A rájátszás éremcsatáiban nálunk erősebb együttesekkel találkoztunk, amelyektől sokat tanulhattunk. Szeretnénk eljutni az ő szintjükre.
Bakó Botond: A küzdelmes, jó mérkőzés második félidejében kiváló védekezésünkkel tudtunk fordítani, majd győzni.

9–12. HELYÉRT
Kiskunhalas–Pécs 23–21 (13–12)
Kiskunhalas, 400 néző. V: Bóna, Miskei
KISKUNHALAS: Guiu – STERBIK 8 (1), Sipos 1, Rábai 3, Tóth Zs. 2, VALOVICS 5, Kósa 2,
Cs: Virágh, Szarka 2, Edző: Zsadányi Sándor
PÉCS: VÍG – HORVÁTH P. 3, Weitner 2, SZÉKELY 5, VASAS 7 (3), Gulya, Gogolák
Cs: Danyi 1, Stier, Tóth A., Tóth T. 3, Darányi, Edző: Tabajdi Ferenc
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/3

AZ ÁLLÁS

1. Győri Audi ETO KC 4 3 1 126–90 +36 11 (4)
2. Budapest Bank-FTC 4 2 1 1 96–109 –13 7 (2)
3. DVSC-Aquaticum 3 1 2 75–87 –12 5 (3)
4. Békéscsabai ENK SE 3 3 71–82 –11 1 (1)
Legfrissebb hírek

Elmaradt az óriási meglepetés: az FTC a 94. percben megszerezte a győztes gólt a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
34 perce

Ellentétes félidők a sevillai derbin, kétgólos előnyt pazarolt el a Betis

Spanyol labdarúgás
36 perce

A Kaposvár is a négy között a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
51 perce

Halász Bence 80 méter felett kezdte a szezont, Kozák Luca és Molnár Attila is meggyőző volt Nyíregyházán

Atlétika
1 órája

Több mint nyolcvan perc emberhátrányban – így is nyert a Sassuolo, kikapott Torinóban a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Drámai végkifejlet az osztrák hokiliga magyar rangadóján – a Fehérvár maradt versenyben

Jégkorong
1 órája

A magyar kosárválogatott ezúttal sima meccsen kapott ki Franciaországtól a vb-selejtezőn

Kosárlabda
1 órája

A Szeged 73 gólos meccsen győzte le a Tatabányát

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik