Tragédia: újabb két gyanúsított a Cozma-gyilkossággal kapcsolatban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.04.06. 15:26
Címkék
Egy budapesti nő és egy férfi ellen indított büntetőeljárást a rendőrség a Cozma-üggyel összefüggésben – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Mindkét személyt bűnpártolással gyanúsítják, a férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, a nő szabadlábon védekezhet – mondta Váradi Piroska, aki az üggyel kapcsolatosan részletekre nem kívánt kitérni. Lapértesülések szerint a gyilkosság másnapján Ausztriában elfogott R. Sándor barátnője a bűnpártolással gyanúsított nő, aki azt a gépkocsit vezette, amellyel R. Sándor és bűntársa, N. Győző menekült Olaszország irányába az osztrák A2-es autópályán. A Cozma-gyilkosságnak eddig öt gyanúsítottja van, valamennyien előzetes letartóztatásban: R. Sándort, N. Győzőt, Sz. Ivánt, P. Gábort és B. Csabát társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó, valamint súlyos testi sértéssel, továbbá csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítja a rendőrség. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott 26 éves kézilabdázóját február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A nyomozás eddigi adatai szerint a bárban szórakozó kézilabdázóba N. Győző és társai belekötöttek, majd az utcán folytatódó dulakodás közben halálos szúrás érte Marian Cozmát. A csapattársuk és barátjuk segítségére siető Ivan Pesics horvát válogatott kézilabdázót vesén szúrták, Zarko Sesum szerb válogatott kézilabdázónak pedig az arccsontja törött el egy rúgástól.
Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
11 perce

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
1 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
1 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
2 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik