A hátrányt nem sikerült ledolgozni, de szépen búcsúzott a Szeged

Vágólapra másolva!
2009.04.04. 19:28
Címkék
Becsülettel küzdött, de nem tudta ledolgozni az első mérkőzésen összeszedett kilencgólos hátrányát a Pick-Szeged a Nordhorn ellen a férfi kézilabda KEK negyeddöntőjének visszavágóján. A csapat azonban emelt fővel búcsúzhat, miután hazai pályán öt góllal legyőzte német ellenfelét.
Szépen búcsúzott a Szeged
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Szépen búcsúzott a Szeged
Szépen búcsúzott a Szeged
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Szépen búcsúzott a Szeged

A Pick-Szeged 34–25-re kikapott a Nordhorntól a férfi KEK-negyeddöntő első, németországi meccsén, mégis szeretett volna szombaton továbbjutni. Ehhez tízgólos győzelmet kellett volna aratnia a mai visszavágón.

Vladan Matics edzőnek, aki a lemondását már felajánlotta Nordhornban, nehéz dolga volt, mert hiába voltak motiváltak játékosai, az ellenfél előnye rettenetesen nagy. A tréner azt mondta a mérkőzés előtt, a remény hal meg utoljára, s ő rendületlenül bízik csapatában, az ezúttal ingyen belépő szurkolókban s a csodában.

Az első félidőben az akarással nem is volt baj, a játékba azonban több hiba is csúszott. Nem igazán tudott jelentősebb előnyt kialakítani a Szeged, kétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A két szélső, Ghionea és Zvizej több akciót is eredményesen fejezett be, a belső emberek közül Andjelkovics játékát lehetett kiemelni.

Ezúttal már több cserejátékos állt a németek rendelkezésére is, akik a nagy előny tudatában sem adtak alább a lendületükből.

A második félidő alapján is látszott, hogy ha valós tudásának megfelelően játszik a Szeged, akkor nincs sok különbség a két csapat között, sőt! A lelkes közönsége által hajtott magyar gárda a végére még további három gólt faragott le a szünethez képest a hátrányából, így pedig emelt fővel búcsúzhattak a sorozattól.

A találkozó után eldőlt, az idény végéig Vladan Matics marad a Pick-Szeged edzője.

FÉRFI KÉZILABDA KEK, NEGYEDDÖNTŐ

VISSZAVÁGÓ
PICK-SZEGED–HSG NORDHORN (német) 31–26 (15–13)
Továbbjutott a a Nordhorn 60–56-os összesítéssel.
SZEGED: Puljezevics, Marjanac (kapusok), Andjelkovics 3, Ghionea 9 (2), Herbert 1, Katzirz, Krivokapics 1, Laluska 2, Nenadics 1, Oszmajics 1, Petrea 5, Vancsics, Zubai 1, Zvizej 7 (1). Edző: Vladan Matics.
NORDHORN: Gentzel, Rigterink (kapusok), Bültmann, Kalter, Karlsson, Katsigiannis 3, Listerud-Hansen, Mickal, Myrhol 2, Sprem 4, Sztojkovics 8 (6), Szűcs 6, Verjans 2, Weinhold 1. Edző: Ola Lindgrén.
Kiállítások: 8, illetve 8 perc.
Hétméteresek: 4/3, illetve 6/6.
Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
3 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
3 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
4 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
4 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
4 órája
Ezek is érdekelhetik