Férfi kézilabda: egygólos győzelem a norvégok ellen Tatán

MTI MTIMTI MTI
2009.01.15. 01:48
Címkék
A magyar férfi kézilabda-válogatott hatgólos hátrányt ledolgozva 37-36-ra nyert a norvég csapat ellen a horvátországi világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén, Tatán, zárt kapuk mögött.
Jól kezdtek a magyarok, 4-2-re elhúztak, ám gyorsan fordítottak a vendégek, megléptek 2-3 góllal. A norvégok a szünet előtti két percben lehozták kapusukat, így heten támadhattak, ám ebből két gólt kaptak, és egyenlő lett.A fordulást követően - amikor is Puljezevics helyett Fazekas állt a kapuba - sikerült fordítani, ám a skandináv együttes 5-0-s rohammal válaszolt. A különbség állandósult, ám időkérés után hatgólos hátrányt dolgoztak le a hazaiak, és az utolsó tíz percben - ha minimális különbséggel is - már végig vezettek.A mérkőzés legjobb góldobója Császár volt nyolc találattal.A magyar csapat játékosai a meccs után hazautaznak, majd pénteken találkoznak, s együtt utaznak Eszékre, ahol is szombaton az ausztrálok ellen kezdik meg vb-szereplésüket.Hajdu János szövetségi kapitány a mérkőzés után elmondta, hogy taktikai jellegű volt a találkozó, sorokat cserélt, és a védekezésben próbált meg erősen agresszív formációt alkalmazni.

KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország-Norvégia 37–36 (18–18)

KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország-Norvégia 37–36 (18–18)
Legfrissebb hírek

Edző, játékosmenedzser, akadémiavezető és BL-nagykövet is lett a 2016-os Eb-hősökből

Magyar válogatott
7 perce

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
45 perce

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
8 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
8 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
8 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik