Kézilabda: Balic elkezdett edzeni, és rögtön középpontba került

Vágólapra másolva!
2008.12.17. 17:15
Címkék
Ivano Balic végre sportszerelésben jelent meg a CO Zagreb edzésén, s ezzel azonnal felhívta magára a sajtó figyelmét.
„Még nem kezdtem el intenzíven edzeni, attól még nagyon messze állok” – mondta a CO Zagreb játékosa, Ivano Balic, aki sérülését követően ismét edzésbe állt. „Jelenleg csak lassú futásokat végzek, és kissé furcsán éreztem magam a pályán. Olyan érzésem volt, mintha nem tudnék futni, de ez talán amiatt van, hogy már két hónapja nem edzettem” – mondta Balic.„Szerencsére a terápiás kezelést befejeztem, és jelenleg minden a tervek szerint halad. Azonban az orvosi konzílium csak két hét múlva nyilatkozik arról, mi lesz a további kezelésemmel. Ekkor derül ki, mennyire bírom a terhelést, amely a vb-n is várna rám. December 26-án kezdjük a felkészülést, tehát még van idő, de hogy mikor kezdhetek kézilabdázni, nem tudom” – tette hozzá a játékos.A legnépszerűbb horvát sportolót a pletykalapok a napokban egy szép fekete hajú hölggyel fényképezték le, és közölték, hogy ő az új barátnője (Balic ugyanis, aki egy iskoláskorú fiú édesapja, elvált, és sok hölgy számára az ideális jelölt). „Tényleg nevetséges, amit írnak, a hölgy ugyanis válogatottbeli csapattársam, Ivan Vukas felesége. Egyébként Vukas velünk együtt ült az asztalnál, de a lapnak ő már nem kellett, ezért levágták a fényképről, amelyen így csak én meg Vukas felesége maradtunk” – mondta mosolyogva Balic.
Legfrissebb hírek

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
19 perce

Hatalmas siker volt a Bölöni-film Miskolcon

Minden más foci
38 perce

Megvannak az elsó gólok, de vereséggel kezdett az FTC az ICEHL-ben

Jégkorong
39 perce

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
52 perce

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
1 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
1 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
1 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik