Imre Vilmos: Támadójátékunk a norvégok ellen csődöt mondott

Vágólapra másolva!
2008.12.11. 10:32
Címkék
A magyar válogatott hiába kezdett jól a norvégok ellen az Európa-bajnokság középdöntőjében, 34–20-ra kikapott a végső győzelemre is esélyes csapattól. Imre Vilmos szerint a mieink támadójátéka ezúttal „csődöt mondott”. Az Eb-újonc Sopronyi Anett szerint a délutáni, spanyolok elleni meccsen javítani kell.
Fotó: Meggyesi Bálint
Fotó: Meggyesi Bálint

A magyar válogatott sajnos nem tudta felvenni a versenyt Norvégiával, habár a találkozó elején 7–7-es állásig kiválóan játszott Imre Vilmos csapata. A szövetségi kapitány szerint a támadójátékkal nagy problémák voltak.

„Csak az első húsz percben tudtuk tartani a lépést – mondta Imre Vilmos. – Négy kettes védekezésünkkel az elején megleptük Norvégiát, ám az ellenfél utóbb váltani tudott. Támadójátékunk csődöt mondott.”

NŐI KÉZILABDA EB


Program, eredmények, a magyar keret, történelem, szavazás – minden egy helyen!
Marit Breivik, a norvégok kapitánya természetesen elégedett volt az újabb győzelem után, amellyel csapata bejutott a torna elődöntőjébe.

„Elégedett vagyok csapatom teljesítményével – mondta Breivik. – Különösen a védekezésünk volt jó, és a kapusunk remekelt.”

Az Európa-bajnokságon a norvégok ellen bemutatkozott Sopronyi Anett is, aki négy gólt szerzett a vesztes mérkőzésen. A Tajtavill-Nyíradony játékosa a meccs után már a spanyolok elleni, csütörtöki mérkőzésre gondolt.

„A válogatott játékos sosem adhatja fel – mondta Sopronyi. – Csúnya lesz, amit mondok, de ha mindenki felakasztja magát, akkor sem lenne jobb senkinek. A spanyolok ellen bizonyítanunk kell, hogy sokkal többet tudunk.”

A középdöntő küzdelmeinek utolsó fordulójában sem lesz könnyű dolga a magyar csapatnak, hiszen a spanyol együttessel találkozik, amely az Eb-n sorra meglepő eredményeket ért el.

Szkopjéban a Norvégia elleni döntetlennel kezdett, aztán Ukrajnával szemben is pontot szerzett, majd kedden Ohridban legyőzte az éremről álmodó Romániát. Jorge Duenas szövetségi kapitány irányításával a spanyolok immár a földrész legjobbjai közé törekszenek, nem is reménytelenül.

Legrutinosabb játékosaik egyben a legeredményesebbek is: ontja a gólokat Begona és Beatriz Fernández, Marta Mangue, Elisabeth Pinedo, Macarena Aguilar és Tatiana Garmendia. Ugyanakkor roppant hasznos mezőnymunkát végez Carmen Martín és Noelia Oncina. Közülük csupán Mangue (Esjberg, dán) játszik külföldön, s őt, valamint Begona Fernándezt, Pinedót és Cristina Gonzalez kapust szinte végig pályán tartja Duenas mester.

A spanyolokra 2003-ban kezdett jobban figyelni a sportág – a zágrábi vb-n az 5. helyért (egyben az olimpiai részvételért) rendezett meccsen Norvégiát verték meg, aztán Athénban hatodikak lettek. A tavalyi vb-n is szerepeltek (10. hely), de Pekingbe nem jutottak ki.

A selejtezőkön és több rangos felkészülési tornán tovább építették csapatukat. Az Eb-re Litvánia legyőzésével kvalifikálták magukat. A magyarokkal legutóbb a tavalyi vb-csoportküzdelmekben, Nimesben találkoztak (26–26), akkor Németh András csapatában Görbicz Anita (6 gól) és Tóth Tímea (4) volt a legjobb.

A MAI PROGRAM

16.15 Magyarország–Spanyolország
16.15 Svédország–Horvátország
18.15 Dánia–Ukrajna
18.15 Oroszország–Németország
20.15 Románia–Norvégia
20.15 Fehéroroszország–Macedónia

A CSOPORTOK ÁLLÁSA

I. CSOPORT
1. Norvégia 4 3 1 119–80 7
2. Románia 4 3 1 112–104 6
3. Spanyolország 4 1 2 1 94–89 4
4. Dánia 4 1 1 2 96–107 3
5. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 93–111 3
6. Ukrajna 4 1 3 100–123 1

II. CSOPORT
1. Oroszország 4 3 1 115–89 7
2. Németország 4 3 1 118–99 7
3. Svédország 4 1 2 1 86–96 4
4. Horvátország 4 1 3 120–122 2
5. Fehéroroszország 4 2 2 109–121 2
6. Macedónia 4 1 3 100–121 2
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
3 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
4 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik