Ha Görbiczék szombaton nyernek már biztosan ott lesznek Pekingben

Vágólapra másolva!
2008.03.29. 11:22
A Romániában zajló női kézilabda olimpiai selejtezőn a Hajdu János irányította magyar válogatott pénteken legyőzte Lengyelországot, így ha szombaton a házigazda románokat is megveri, akkor az utolsó fordulótól függetlenül már pekingi résztvevő.
Görbicz Anita Lengyelország ellen 12 gólt szerzett
Fotó: Meggyesi Bálint
Görbicz Anita Lengyelország ellen 12 gólt szerzett
Görbicz Anita Lengyelország ellen 12 gólt szerzett
Fotó: Meggyesi Bálint
Görbicz Anita Lengyelország ellen 12 gólt szerzett

Az olimpiai selejtező első mérkőzésen Lengyelország ellen nagyon nehezen kapták el a fonalat a magyar lányok. A szünetben még a lengyelek vezettek 18–17-re, és a 36. percre már két góllal jártak előbbre Zenon Lakomy tanítványai.

A 45. perctől aztán elsősorban Szamoránsky Piroska, Görbicz Anita és Tóth Tímea góljaival, no meg Pálinger Katalin nagy védéseivel el tudott lépni ellenfelétől a magyar válogatott. Az utolsó tíz percben teljesen szétesett az addig Kudlacz vezette (13 gól dobott) lengyel csapat játéka.

Csapatunk a második félidőben sokat javult védekezésben, és a 12 gólos Görbicz, valamint a 14 találatig jutó Tóth klasszisteljesítménye végül 9 gólos magyar sikert eredményezett.

„Nehezen indult a meccs, de a második félidőben megmutattuk, hogy remek csapatot alkotunk – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Tóth Tímea. – Mindenki hozzátett valamit a sikerhez, így is kell folytatnunk.”

A másik mérkőzésen Románia földbe göngyölte Japánt (44–21), de mivel egyenlő pontszámnál az egymás elleni eredmények számítanak, így a mieink már biztosan kijutnak az olimpiára, ha a szombaton 16 órakor kezdődő mérkőzésen megverik a házigazdákat.

Persze, ha Pálingerék esetleg kikapnak, akkor sincs tragédia, hiszen ha kilenc gólnál kevesebbel nyernek a románok, akkor Japán bármilyen arányú legyőzésével Magyarország kivívja a pekingi szereplés jogát, függetlenül a román-lengyel meccs eredményétől. No, de miért kapnánk ki, legutóbb a decemberi világbajnokságon (igaz Franciaországban) 34–31-re legyőztük Romániát.

OLIMPIAI SELEJTEZŐ

Magyarország - Lengyelország 39-30 (17-18)
Bukarest, 1800 néző
Vezette: Gjeding, Hansen. (DEN)
Magyarország gólszerzői: Tóth 14, Görbicz 12(2), Szamoránsky 5, Hornyák 3, Vérten 2, Szűcs 2, Ferling 1
Lengyelország gólszerzői: Kudłacz 13, Duda 4, Majerek 4, Polenz 3, Malczewska 3(1), Niedźwiedź-Cecotka 2, Jacek 1
Kiállítások: 10 ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2 ill. 2/1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik