Visszatért a Tisza partjára Bajusz Sándor, a rutinos bombázó

Vágólapra másolva!
2007.06.28. 00:25
Címkék
Hollywoodi forgatókönyvíróért kiált, ami Bajusz Sándorral az elmúlt esztendőben történt. A vajdasági születésű átlövő tavaly nyáron, a 36. születésnapja után már a visszavonulásra készült, de aztán levezetésként vállalt még egy évet az NB I B-s Csurgóban. Ehhez képest szenzáció, hogy visszatért az élvonalba, sőt májusban a Pick-Szeged játékosaként már a második hazai bajnoki címét ünnepelte.

A nagy visszatérést a kényszer szülte, Danijel Andjelkovics, a szegediek átlövője megsérült, így épp mikor Bajusz a második meccsét játszotta a Csurgóban – egy kis katari kitérő után – csörgött a telefonja, s a szegedi vezetők visszahívták a csapatba.

Noha korábbi sikercsapata eleinte csak négy hónapra akarta szerződtetni, az átlövő ragaszkodott a szezon végéig tartó kontraktushoz, amiért utólag igen hálásak lehetnek a Pick-Szeged vezetői, hiszen újabb egyéves szerződést ajánlottak a vajdasági születésű, 37 éves játékosnak.

Bajusz lapunknak elmondta a él folyamán ő sem bízott csapata bajnoki győzelmében: „De ahogy elkezdődött a rájátszás, az elődöntőben meccsről meccsre egyre inkább összeforrt a csapat. A Dunaferr elleni öt csata nagyon nehéz volt, de összekovácsolta a gárdát. Aztán a három győzelemig tartó döntőben már az első találkozón meg tudtuk lepni a Veszprémet. Jól játszottunk, jól harcoltunk, és szerencsénk is volt. Ezután már nem lehetett megállítani minket.”

Így – Mezei Richárd és Berta Róbert mellett – Bajusz Sándor a harmadik szegedi kézilabdázó, aki az idei és a tizennégy évvel ezelőtti bajnokcsapatnak is a tagja volt.

A BAJUSZ SÁNDORRAL KÉSZÜLT INTERJÚT, ILLETVE AZ IDEI FÉRFIBAJNOKSÁG STATISZTIKÁIT KERESSE A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN
Legfrissebb hírek

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2 perce

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
32 perce

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
59 perce

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
1 órája

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
1 órája

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
1 órája

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik