Férfi kézilabda NB I: ingyen játszik a Tatai HAC

2007.06.20. 17:38
Címkék
Az NBI/B nyugati csoportjában első Tatai Honvéd Atlétikai Club kézilabdásai ingyen vállalják a játékot az első osztályban. Korábban szóba került, hogy anyagiak híján a csoportgyőztes tatai kézisek csak a megyei első osztályban indulhatnak - tájékoztatta az MTI-t szerdán a klub elnöke.
"Amikor a játékosok látták, hogy a felsőbb osztályba lépés helyett jelentős visszaesés várható, találkozót kértek tőlem és bejelentették, nem kívánnak fizetést felvenni a klubtól" - tette hozzá Komáromi Lajos. Az elnök elmondta, a Tatai HAC tatai és tatabányai sportolókból áll, eddig is mindegyikük munka mellett vállalta a játékot. Az NBI/B-s éremosztó napján Tata polgármestere bejelentette, hogy a város a csapatot 12 millió forint támogatásban részesíti. Ezzel a segítséggel és néhány szponzor támogatásával az elnök bízik benne, hogy az első évben a csapat benn marad a kézilabda-bajnokság legfelső osztályában.A Tatai HAC mérkőzéseit egyelőre a tatabányai sportcsarnokban játssza. A klub azonban áruházépítés céljára sportpályákat értékesített, s a bevétel egy részéből a Tatai Edzőtábor IV-es csarnokát meghosszabbítják, 800 fős lelátót építenek, így hamarosan Tatán szerepelhet a csapat. MTI
Legfrissebb hírek

Teljesen leégett a Basel öltözője, elhalasztották a bajnokit

Minden más foci
8 perce

Vámos Petra: Még mindig vannak hibák, de ez a két mérkőzés határozottan jobb volt

Kézilabda
26 perce

Tyson Fury győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
37 perce

Arne Slot szavaiból kiderült, miért nem játszott Kerkez Milos a Fulham ellen

Angol labdarúgás
53 perce

A Detroit Red Wings sorozatban tizedszer is lemaradt a rájátszásról

Amerikai sportok
56 perce

Kézilabda: több mint helytállás a kozármislenyi fiataloktól

Utánpótlássport
57 perce

Bognár György: Elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik