Kettős-győzelemmel jutott ki a norvégiai Európa-bajnokságra a válogatott

2007.06.16. 18:27
Címkék
A magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a januári Európa-bajnokságra, miután Tiszaújvárosban is felülmúlta a litván együttest. Skaliczki László szövetségi kapitány csapata a kontinenstornán harcolhatja ki az olimpiai részvételt.
Gál Gyula újabb világversenyen bizonyíthat
NS-archív (Szabó Miklós)
Gál Gyula újabb világversenyen bizonyíthat
Gál Gyula újabb világversenyen bizonyíthat
NS-archív (Szabó Miklós)
Gál Gyula újabb világversenyen bizonyíthat
Az első percekben Gál és Nagy Kornél vezérletével 5-0-s rohammal indított a Kaunasban szép győzelmet arató magyar válogatott, s a kilencedik perc utáni 7-2 eredmény is kézilabdaparádéra engedett következni.

A folytatásban kissé leeresztettek azonban a magyarok, a vendégek előbb három gólra (7-4), majd két gólra (8-6) is fel tudtak zárkózni. Skaliczki László ezután cserékkel próbált újabb színt vinni a magyarok játékába, aztán szerencsére meg is nyugodtak a mieink. Ha nem is tudtak elhúzni a litvánoktól, a háromgólos előnyt azért kiharcolták a félidő végére. (13-10)

A második játékrész elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, amíg a litván átlövők meg nem rázták magukat. A beállós Atajevas találata után ugyanis Jasikevicius és Strazdas is távolról fogott ki Fazekason, a litvánok egy gólra fel is jöttek.

Ilyés és Gulyás remeklése aztán kihúzta a bajból a mieinket, aminek következtében helyre állt a rend, vagy legalábbis a háromgólos különbség.

20-17 után ráadásul Gál látványos góllal sokkolta a litvánokat, hihetetlen pimaszsággal talált be Petkevicius lábai között.

A remek napot kifogó Törő negyedik találatával már öt gólla mentünk, de jasikevicius váratlan húzásaira nem igazán talált ellenszert a magyar védelem, így továbbra sem nyugodhattak meg a magyar szurkolók.

A meccs utolsó tíz percében Laluska és Grebenár is elkapta a fonalat, a végjáték azonban a litvánoké volt, akik Atajeves és Strazdas briliáns megoldásaival a lefújásra újra egy góllal megközelítették a magyar csapatot.

Ezzel ha el is maradt a várva várt tiszaújvárosi kézilabdagála, a mieink kettős győzelemmel jutottak ki a 2008 január 17-én kezdődő norvégiai Európa-bajnokságra, ahol az olimpiai kvalifikáció a tét.

KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ

VISSZAVÁGÓ
MAGYARORSZÁG–LITVÁNIA 31-30 (13-10)
Helyszín: Tiszaújváros
Vezette: Posavec, Sokol (horvátok)
MAGYARORSZÁG: Fazekas, GULYÁS (4), ILYÉS (5), TÖRŐ (5), Gál (3), Nagy K. (3), Nagy L. (1)
Cserék: Puljezevics, Herbert, Putics (3), Laluska (3), Iváncsik T. (1), Grebenár (3), Zubai
Szövetségi kapitány: Skaliczki László
LITVÁNIA: Petkevicius, Dilkas, ATAJEVAS (4), Marcinkevicius (2), STRAZDAS (4), Rasikevicius (3), NOVICKIS (7)
Cserék: Gudonis, Bakaitis (2), Klimciauskas, Sabonis, Kraucevicius (4), Kairis (1), Cepulis (3)
Szövetségi kapitány: Miglius Astrauskas
Kiállítások: 10 ill. 6 perc.
Piros lap: Grebenár (59.) 3x2 perc
Hétméteresek: 1/1 ill. 1/0.
Továbbjutott: Magyarország, kettős győzelemmel (59-33)
Legfrissebb hírek

Bognár György: Elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
3 perce

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
18 perce

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
56 perce

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
7 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
8 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
8 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik