Maradt benne tüske a vasárnapi mindent eldöntő bajnoki meccs után

2007.05.29. 21:22
Címkék
A Győr indult neki a legnagyobb eséllyel a női kézilabda NB I küzdelmeinek, ám a mindent eldöntő utolsó találkozón, a Ferencváros elleni aranyrangadón 37–36-ra kikapott. Róth Kálmán edző BL-elődöntős, MK-győztes csapata ezüstérmes lett, amit kudarcként értékelnek a győri vezetők.

A győr női kézilabda-csapatának két év után fejet kellett hajtania a Ferencváros előtt, noha a vasárnapi mindent eldöntő meccsen már hat góllal is vezetett a címvédő. „A mindent eldöntő aranycsatában a Fradi kitett magáért, szerencséje is volt, mi pedig nem úgy küzdöttünk ellene, ahogyan elterveztük. – mondta Róth Kálmán.

A végjátékban kialakult helyzetet (érvénytelen gól, meg nem adott hetes) még mindig nem kívánja kommentálni a szakember, csupán annyit mond: maradtak bennünk fájó tüskék. Azonban gyorsan hozzáfűzi, hogy csapata nem a Népligetben vesztette el a bajnoki címet, lányainak már korábban be kellett volna biztosítaniuk a végső sikert.

A kudarcezüst dacára nem épp sikertelen év áll a Győr mögött. A BL-ben elődöntőig menetelt és a Magyar Kupát is megnyerte, összességében a mester úgy véli 70 százalékos teljesítményt nyújtottak Görbiczék.

A KUDARC OKAIRÓL ÉS A GYŐR TERVEIRŐL
TÖBBET A RÓTH KÁLMÁNNAL KÉSZÜLT INTERJÚBÓL
TUDHAT MEG A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN!
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
4 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
4 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
5 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
5 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
5 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik