Eldőlt, hogy Győr-Ferencváros mérkőzés lesz a női kézilabda Magyar Kupa fináléjában, miután Németh András csapata négy gól különbséggel legyőzte az elődöntőben a Dunaferrt.

NS-archív
Szucsánszki Zita remek játékkal járult hozzá az FTC győzelméhez

NS-archív
Szucsánszki Zita remek játékkal járult hozzá az FTC győzelméhez
Lovász góljával a dunaújvárosiak szerezték meg a vezetést, majd Mörtel hatalmas lövése kötött ki a jobb felsőben. A ferencvárosiak nehezen lendültek bele, két és fél perc kellett az első góljukhoz, ezt Szucsánszki szerezte.
5-2-es dunaújvárosi vezetésnél sokáig nem volt eredményes egyik csapat sem, az FTC Mravikova révén emberelőnyből szépíteni tudott.
A 12. percben Tóth Tímea már egyenlíteni is tudott, a Dunaferr támadásaiba rendre hiba csúszott. Ezután azonban az FTC megfordította a meccset, és főleg Szucsánszki gólerős játékával tartotta is a vezetését.
A félidőre négygólos vezetéssel vonult az FTC, a lefújás előtt időntúli szabaddobáshoz jutott a Dunaferr. Mörtel végezte el, és fejbedobta a labdával Tóth Tímeát. A játékvezetők szándékosnak vélték, ezért végleg kiállították a dunaújvárosi játékost.
A Ferencváros a második félidő elején is fölényben volt, jól használta ki a helyzeteit, a továbbra is remeklő Szucsánszki vezérletével már hét gólra növelte előnyét a kissé széteső Dunaferr-rel szemben.
Nyolc perccel a vége előtt feljött háromgólos különbségre a Dunaferr, fel is tolta a védekezését, de Kirsner betalált, ráadásul a másik oldalon Laluska nem tudta bedobni a helyzetét.
A három-négy gólos ferencvárosi vezetés a találkozó végéig megmaradt, Németh András legénysége végül 33-29-re nyerte a találkozót, és a fővárosi együttes lesz a Győr ellenfele a döntőben.
Szavazás
NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
| BUDAPEST BANK-FTC - DUNAFERR NK 33–29 (16–12) |
| Budapest, Syma-csarnok, 2000 néző. V: Kékes Cs., Kékes P. |
| FTC |
| HARIS – Mraviková 4, Szamoránsky P. 2, UHRAKOVÁ 4 (2), TÓTH T. 6 (2), Kirsner 3, SZUCSÁNSZKI 12 (1) |
| Cs: Pastrovics (kapus), Soós 1, Németh H., Zácsik 1 |
| DUNAFERR |
| Sirina – LOVÁSZ 7, Laluska 1, FERLING 9 (1), Borbás 4, Mörtel 1, Nagy I. |
| Cs: Ungureanu (kapus), Gáspár, Őri A 1 (1). PIGNICZKI 6, Vincze M., Balogh B., Kovács A. |
| Az eredmény alakulása. 3. p.: 0–3. 5. p.: 1–5. 12. p.: 5–5. 15. p.: 6–5. 22. p.: 10–8. 28. p.: 14–11. 32. p.: 17–12. 35. p.: 19–13. 52. p.: 26–23. 54. p.: 29–24. 60. p.: 31–29 |
| Hétméteresek: 5/5, ill.4/2 |
| Kiállítások: 8, ill. 6 perc |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







