A csongrádiak otthon nyerték meg a tétnélküli presztízsrangadót

Vágólapra másolva!
2007.03.31. 18:34
Címkék
Az alapszakasz utolsó fordulójában a Szeged legyőzte a Veszprémet. A sorrendet már nem befolyásoló találkozón a Pick jóval motiváltabbnak tűnt, az MKB a második félidőre megemberelte magát, de ezzel csak csökkenteni tudták a hátrányát.
Bendó Csaba
Bendó Csaba
Bendó Csaba
Bendó Csaba
Az MKB Veszprém kapusa, Dejan Perics végül vállalhatta a játékot, ám a könyöksérülése miatt több meccset is kihagyó kapus helyett akadt másik hiányzója a címvédőnek, Gál Gyula belázasodott, így el sem utazhatott Szegedre.

Az alapszakasz utolsó fordulója előtt már három ponttal vezetett Zdravko Zovko együttese riválisa előtt, így akár tétnélkülinek is nevezhettük a találkozót, ám egy olyan presztízscsatára, mint a Szeged–Veszprém, nem lehet azt mondani, hogy ne lenne tétje.

A presztízscsatára a Szeged szívta fel jobban magát, ellenállhatatlanul kezdett a Pick, a kissé kényelmes, többször hibázó Veszprém ellen. Bendó Csaba góljával már öt egyre vezettek a hazaiak, sőt Ilyés Ferenc emberhátrányból lőtt találatával már hat volt a Szeged előnye (8-2). És itt még nem volt vége, hiába igyekezett a Veszprém, a szokás szerint fantasztikusan védő Puljezevics vezérletével a Pick tartotta előnyét, a szünetben hét gól volt különbség (17-10).

A második félidőre feljavult a Veszprém, igaz, volt honnan feljönniük a vendégek, mivel ezen a találkozón messze voltak legjobb formájuktól. Puljezevics továbbra is remekelt, ám a Veszprém már tartotta a lépést a Szegeddel, sőt kicsivel csökkenteni is tudta hátrányát, de a Pick figyelt arra, hogy ne kapjon vérszemet az MKB.

A Veszprém pedig hiába küzdött, hiába jött fel négy gólra (26-22), ennél azonban nem tudott közelebb kerülni, a jóval motiváltabban, összeszedettebben, pontosabban kézilabdázó és lényegesen jobban védekező Szeged nyerte a csatát, így a Veszprém az első helyen, ám nem százszázalékos mérleggel zárta az alapszakaszt.

Az elődöntőben az MKB Veszprém–PLER és Szeged–Dunaferr párharcokra kerül sor.

FÉRFI KÉZILABDA-BAJNOKSÁG

PICK-SZEGED - MKB VESZPRÉM 29–24 (17–10)
A mérkőzés osztályzata: 3
Szeged, 3000 néző. V: Dobrovits, Tájok
SZEGED
PULJEZEVICS - BENDÓ 3, Djurkovics, Mezei 3, ILYÉS 5, ANDJELKOVICS 4, VADKERTI 5
CSERE: Krivokapics 3, Bajusz 5 (4), Herbert, Berta 1, Lele
Edző: Vladan Matics
VESZPRÉM
Perics - Gulyás 1, K. Lazarov 2 (1), Eklemovics 3, Cosma, Pérez 1, Iváncsik G. 1
CSERE: Tatai (kapus), Lusnyikov 1, PUTICS 5 (2), VUJIN 6, Pásztor 1, Sesum 2, Tombor 1
Edző: Zdravko Zovko
Az eredmény alakulása. 8. p.: 5–1. 13. p.: 8–2. 17. p.: 9–6. 22. p.: 13–7. 25. p.: 15–9. 32. p.: 18–12. 37. p.: 21–14. 47. p.: 24–18. 51. p.: 25–20. 57. p.: 26–22
Kiállítások: 14, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/3
Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
39 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik