Kézilabda, női Szuperliga: Cornexit vert a Hypo

Vágólapra másolva!
2006.12.21. 21:53
Címkék
A Cornexi–Alcoa–HSB Holding női kézilabdacsapata december 21-én, csütörtök lejátszotta Szuperliga mérkőzését az osztrák Hypo csapata ellen. Az idegenbeli találkozó, melyet a Cornexi szakvezetése a januári Vilcea elleni KEK-mérkőzés felkészülésének tekintett végül a hazaiak 32-26-os győzelmét hozta.
„Mindenképpen azt mondhatom, hogy egy nagyon jó és számunkra hasznos mérkőzést játszottunk a Hypo ellen - mondta Vura Józsefet, a Cornexi vezetőedzője. - Amit a lányoktól kértem azt maximálisan megkaptam, a 45. percig vezettünk is.

Nem eredmény centrikusan dolgoztunk, ezt elmondtam a kiutazásunk előtt is, elsősorban erőfelmérést végzünk a januári Vilceára készülve.

A végére sokat cseréltem, nagyrészt kényszerből, hogy kicsit vigyázzak a játékosokra, és pihenhessenek a Hyponál erősebb Ljubljana elleni meccs előtt. Megbolygattam a támadójátékunkat és a védekezésünket is, ennek köszönhetően mindenki játéklehetőséget kapott.

Azt szerettem volna látni, hogy mire képesek a lányok BL-szereplőkkel szemben, mennyire van tartása a csapatnak. Ez maximálisan megvalósult, kihajtották magukat a játékosok, így elégedett vagyok a teljesítményükkel, nem okoztak csalódást.”

Hypo Niederösterreich – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 32-26 (15-15)
Helyszín: Bécs, 200 néző
Vezette: Rudic, Josic (CRO)
Cornexi: Fekete és Djeric (kapusok), Szrinka 8 (1), Lima 5, Kenyeres 3, Kordyuk 2, Vaszari 2, Őri 2, Tápai Sz. 1, Triscsuk 1, Tilinger 1, Pádár 1, Válova, Tápai A, Vijunaite
Vezetőedző: Vura József
Hypo: Sanko, Stevancevic (kapusok), Rotis-Nagy 11, Piedade 7, Marin 5, Boklashchuk 3 (1), Kim 2, Oh 2, Acimovic 1, Han 1, Sakada, Matuskowitz, Fridrikas
Vezetőedző: Ryan Zinglersen
Hétméteresek: 1/4 (Marin, Boklashchuk, Rotis-Nagy hagyta ki); 1/1
Kiállítások: 0 perc, illetve 4 perc
Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-3, 10. perc: 6-5, 15. perc: 8-7, 20. perc: 11-11, 25. perc: 12-13; 35. perc: 16-18, 40. perc: 17-19, 45. perc: 20-21, 50. perc: 26-22, 55. perc: 29-33.
Legfrissebb hírek

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
31 perce

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
40 perce

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
1 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
1 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
2 órája

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
2 órája

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
2 órája

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik