A férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság három győztes mérkőzésig tartó fináléjában a Szeged tegnap, 27-23-s győzelmével 1-1-re alakította az állást a címvédő Veszprém ellen.

Szabó Miklós
Rossz volt a helyzetkihasználásunk...

Szabó Miklós
Rossz volt a helyzetkihasználásunk...
Igaz, a szegediek hazai pályán sokkal jobban haraptak védekezésben a második mérkőzésen, mint az első veszprémin, így azért olyan sok, tiszta lehetőségünk nem is adódott.
Biztos vagyok benne, idegenben nem tudnak így védekezni, nem hagyják így őket védekezni. A Szeged maximálisan élvezte a hazai pálya minden előnyét, ettől függetlenül vita nem férhet győzelmük jogosságához.
Összteljesítményük alapján teljesen megérdemelték ezt a győzelmet.
Mondjuk, ezzel körülbelül a döntő előtt is tisztában voltam. Kiegyenlítettek az erőviszonyok, szerintem az ötödik, veszprémi mérkőzésen dől el a bajnokság és miénk lesz az aranyérem.
A legnemesebb fémből készült éremre fáj azonban a foga a szegedieknek is, de már nagyon.
A legutóbb pont tíz éve – 1995-96 - bajnoki győzelmet ünneplő Tisza-partiak itthon immár évek óta a veszprémiek árnyékában élnek: ellenfelük időközben nyolc aranyérmet zsebelt be, ebből az utóbbi ötöt zsinórban.
Az árnyékból való kitörés egyik kulcsfigurája lehet a válogatott átlövő, a tegnap összecsapáson négy gólt szerző Ilyés Ferenc.

Szabó Miklós
Nem jött a hullámvölgy...
A veszprémi első meccs az más környezetben volt, és teljesen más is volt a találkozó összképe, nem tudom egyiket a másikhoz hasonlítani, hogy itt miért igen, ami ott és akkor nem.
Ellenfelünk a harmadik találkozóra biztos nagyon összekapja magát, hazai környezetben szeretnék feledtetni ezt a vereséget.
De a mi önbizalmunk is megnőtt. Tudjuk, láttuk: verhető a Veszprém! Ebből a sikerből szeretnénk annyi lendületet megtartani, hogy idegenben is legyőzzük ellenfelünket és azt követően Szegeden, lelkes hazai közönségünk előtt megszerezzük az aranyérmet jelentő harmadik győzelmünket a fináléban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







