Kézilabda, női EHF-kupa: kikapott, de továbbjutott a Debrecen

2006.02.18. 19:42
Címkék
A női kézilabdázók második számú nemzetközi kupasorozatában, az EHF-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján kikapott, de végül továbbjutott a Debrecen a lengyel Lublin ellen.
Az összecsapás első felvonását Debrecenben nyolc góllal nyerte a magyar együttes, így ellenfelétől nagy bravúrra lett volna szükség a továbbjutásra.

A lengyelországi visszavágó első félidejében még döntetlent mutatott az eredményjelző, majd a másodikat néggyel nyerte a rivális gárda, de a továbbjutás szempontjából ez már nem osztott, nem szorzott.

A magyarok 47-43-as gólkülönbséggel jutottak a negyeddöntőbe.

A sorozatban versenyben van még és az első felvonás alkalmával nagy előnyt szerzett a címvédő Cornexi és a Ferencváros is, így minden bizonnyal három magyar csapat is lesz a nyolc között.

Tavaly ugyanennyi volt, de még a négy között is, akkor a fehérváriak és a népligetiek mellett a győriek játszhattak elődöntőt, majd magyar házidöntőre, Cornexi-Győr fináléra került sor.
EHF-KUPA, NŐK, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
SPR ICom Lublin (lengyel) Debreceni VSC 27-23 (13-13)
(Tj. a Debreceni VSC 47-43-mal)
Legfrissebb hírek

Olasz Kupa: elherdálta kétgólos előnyét, mégis simán továbbjutott a Palermo

Olasz labdarúgás
4 perce

Öt meccslabdáról kapott ki Bondár Anna a Grand Slam-győztes, korábbi top 5-ös játékostól

Tenisz
13 perce

Nem volt kérdés a DVSC sima győzelme a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
51 perce

Cselgáncs: két hetedik hely a junior Eb első napján

Utánpótlássport
56 perce

„Pénzéhes k..va” – keményen fogadták Borbélyt Győrben, de vezet a Fradi: ETO FC–FTC 0–1

Labdarúgó NB I
1 órája

Mátrixos videóval jelentette be Gabriel Martinellit az Al-Hilal

Minden más foci
1 órája

Lévai Levente felkerült a bajnokok falára

Birkózás
1 órája

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
1 órája