Kiesett a BL-ből a Dunaferr

2006.02.12. 16:05
Címkék
Nem jutott be a legjobb nyolc közé a Dunaferr női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában, miután a B-csoportban ötgólos vereséget szenvedett a Lada Togliatti otthonában.
Bojana Radulovics a Dunaferr legeredményesebbje volt
Bojana Radulovics a Dunaferr legeredményesebbje volt
Bojana Radulovics a Dunaferr legeredményesebbje volt
Bojana Radulovics a Dunaferr legeredményesebbje volt

Az első játékrészben végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, nem igazán tudta meglepni egymást a két edző, Kiss Szilárd illetve Jevgenyij Trefilov. Az első húsz percben remekül játszott a Dunaferr, nem engedte elhúzni riválisát, és 8-7-nél még vezetett is.

A 22. percben, 11-11 után azonban kisebb hullámvölgybe került a magyar együttes, és már csak egy gólra futotta erejükből a félidő hátralévő perceiben, miközben a Togliatti zsinórban ötször betalált.

A második félidő hasonló forgatókönyv szerint zajlott: az elején ismét pontosan, okosan kézilabdáztak Radulovicsék, és előbb tíz perc alatt ledolgozták a hátrányt, majd negyedóra elteltével már vezettek, még ha csak egy góllal is.

Ekkor azonban jött a már jól ismert rövidzárlat: 22-22 után egyhuzamban hatszor talált be az orosz csapat, miközben magyar részről sok volt az elkapkodott vagy pontatlanul befejezett támadás. 28-22 után azonban ismét csak magára talált Kiss Szilárd együttese, és annak ellenére jött fel három gólra, hogy Kindl Gabriella kiállítása miatt emberhátrányba is került.

Mivel a két csapat első összecsapásán 30-27-re győzött a Dunaferr, és pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények döntöttek volna, ekkor, háromgólos különbségnél ismét esély látszott a továbbjutásra. Gáspár Gabriellát azonban a legrosszabbkor, az utolsó percben küldték ki a bírók, az előtte két perc alatt két hetest is elrontó oroszok pedig a sokadik lehetőséget már kihasználták, és mivel az ellentámadásnál hamar elvesztette a labdát a Dunaújváros, végül öt góllal nyertek a hazaiak.

Vereségével a Dunaferr lemaradt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéről, a csoportból a dán Slagelse és a Lada Togliatti jutott tovább. A Kupagyőztesek Európa Kupája-folytatást érő harmadik hely azonban még összejöhet a magyar csapatnak, ha jövő vasárnap legalább egy kétgólos vereséggel kihúzza a szerb-montenegrói Knjaz Milos ellen.

Női kézilabda BL, B csoport, 5. forduló:
Lada Toljatti (orosz)-Dunaferr 31-26 (16-12)
Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda: Papp Klaudia nélkül is a vb-kijutás a cél Szingapúrban

Kosárlabda
6 perce

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelkedése miatt

Angol labdarúgás
6 perce

NBA: zsákolóbajnokságot indít Shaquille O'Neal

Amerikai sportok
18 perce

Kiviszik a vb-re a bosnyákok a zenicai tolvajt

Foci vb 2026
21 perce

Tollaslabda: Sándorházi Vivien első győzelmével a 32 között az Eb-n!

Egyéb egyéni
22 perce

MLS: James Rodríguez kórházi kezelése után visszatért klubjához

Minden más foci
24 perce

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
42 perce

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a Szeged szlovén átlövője – hivatalos

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik