Kiröppennek a juniorok

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2005.06.24. 22:54
Címkék
Erős és fiatal lesz a Dunaferr SE férficsapata a következő évadban. Az elmúlt bajnokságban harmadik helyen végző gárda a jövő hónap közepén kezdi meg a felkészülést az új szezonra. A játékoskeret viszont már szinte teljes, és a nevek alapján elmondható, hogy ismét erős gárda igyekszik kielégíteni Dunaújvárosban a szakértő közönség igényeit.
Már évad közben eldőlt, hogy a szerb válogatott Milorad Krivokapics Szegeden folytatja pályafutását, valószínűleg kölcsön- ben Nyíregyházán szerepel majd a szlovák nemzeti együttes balszélsője, Marijan Kleis. A távozók listája ezzel be is telt, hiszen a lejárt szerződésű játékosok mindegyike meg- hosszabbította megállapodását.

A gárda két oszlopa Újvárosban marad: a csapatkapitány Rosta Miklós egy, Kemény József, a Dunaferr örökös bajnoka két újabb idényre szerződött. Zubai Szabolcs két plusz kétéves megállapdást írt alá, Sándor Ákos 2010-ig kötelezte el magát a Dunaferrhez. A Tatabányából visszatérő balszélső, Törő Szabolcs négy, a szlovák bajnok Tatran Presovból (Eperjes) érkező Peter Kukucka két esztendőre írt alá. A juniorválogatottban szerepel, de már a felnőttek szövetségi kapitányának, Skaliczki Lászlónak is látóterébe került az eddig Békésen játszó Nagy Kornél. A balátlövőként és irányítóként is rendkívül hatékony teljesítményre képes 19 éves fiatalember két évre igazol Dunaújvárosba.

Császár Gábor kulcsjátékos a Dunaferrben
Császár Gábor kulcsjátékos a Dunaferrben
Császár Gábor kulcsjátékos a Dunaferrben
A mindinkább fiatalokra építő dunaújvárosi csapatból többen már július 4-én kiröppennek, mert megkezdik a felkészülést a hazai rendezésű korosztályos vb-re (augusztus 15-28.).

A juniorválogatott Tóth László edző vezetésével Tatán kezdi a gyakorlást. A keret tagja Császár Gábor, Grebenár Gábor, Zubai Szabolcs, Mikler Roland, Boda Péter és Nagy Kornél, valamint Sándor Ákos is fontos szerepet kaphat a korosztály legjobbjai között, ha felépül térdműtétje után. A Dunaferr vajdasági jobbátlövője, Marko Vujin a szerb-montenegrói juniorválogatottban készül a vb-re.

A klubban július 18-án kezdődik az alapozás, mégpedig héthetes hazai gyakorlással, amely után a cseh bajnok és BL-résztvevő Banik Karvinánál vendégeskedik Imre Vilmos edző csapata. Ezt követően Érsekújváron, Vágbesztercén és Toulouse-ban szerepel.
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
31 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
32 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
47 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
49 perce

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
1 órája

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik