A győri cserék dicsérete

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2005.04.21. 22:58
Címkék
Győrött az idei EHF-kupa-finálé két résztvevőjének összecsapásával ért véget a női alapszakasz: a Graboplast fölényes győzelmet aratott (35-24), így a Győr az első, a Cornexi pedig a negyedik helyről vág neki a rájátszásnak.
A szerdai rangadón a válogatott Djokicsot (vállsérülés) és Bódit (lázas beteg) nélkülöző hazai csapat Gogirla, Bradeanu és a Dunaferrbe tartó Sirina vezérletével azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és végül is úgy tudott nyerni, hogy a vendégek egyetlen pillanatig sem érezhették a vezetés örömét. Siti Beátáéknak 10-3 után egyszer sikerült két gólra felzárkózniuk, s akkor kezdtek realizálódni Szabó Edina, a fehérvári edző mérkőzés előtti várakozásai, ám a folytatásban újra a Győré volt a főszerep.

Róth Kálmán mester így emlékezett erre az időszakra: "Több játékosomon jelentkeztek a fáradtság jelei, s ezt ők maguk is jelezték. Mivel tartottam attól, hogy ennek esetleg sérülés lehet a vége, ezért több játékost lecseréltem."

Simona Gogirla góljaival már a rangadó elején elhúzott a Gyôr (Fotó: Czagány Balázs)
Simona Gogirla góljaival már a rangadó elején elhúzott a Gyôr (Fotó: Czagány Balázs)
Simona Gogirla góljaival már a rangadó elején elhúzott a Gyôr (Fotó: Czagány Balázs)
A pályára lépő friss erők - a remek Mörtel, az Újvárosba szerződő Mehlmann, a gyors Juhász és a hangyaszorgalmú Temes - új lendületet adtak a Győrnek. Ilyen cseréi nem voltak Szabó Edinának, s ezt tükrözte a statisztika is. Amíg a két csapat kezdősora egyaránt 15-15 gólt lőtt, addig a győri cserék 20, a székesfehérváriak 9 találatot értek el - s ez döntő volt.

Szabó Edina, a Cornexi edzője azzal bizonyította szakértelmét, hogy Székesfehérvárott olyan remek csapatot épített, amely európai kupadöntő előtt áll, s ma már méltó vetélytársa a nemzetközi élmezőny tagjainak, itthon pedig a Győr, Dunaferr, FTC hármasnak. Realitásérzékéről is tanúbizonyságot tett, amikor a találkozó előtt kijelentette: pont, vagy pontok megszerzésének reményében lépnek pályára Győrött, ahol azonban csapatának emberemlékezet óta nem sikerült győznie. Elismerte azt is, hogy az ETO kerete erősebb, ezért esélyesebb.

Csillagszóró

A gyôriek válogatott csillaga, Mörtel Renáta december 1-jén éppen a Cornexi elleni tesztmérkôzésen szenvedett bokaszalag-szakadást. A mûtét miatt két hónapra kiesett a játékból, ám visszatérése után fokozatosan játékba lendült. Szerdán pedig már újra a régi fényében tündökölt, s hét remek góljával a találkozó egyik legjobbja volt.

A találkozó hajrájában Róth Kálmán mester Rodolfó módjára elôvarázsolta Bognár Bernadettet és Szamoránszky Piroskát, az ETO KC két újabb ígéretét, akik bebizonyították, hogy a több mint két évtizede Gyôrött folyó tudatos utánpótlás-nevelés napjainkban is folyamatosan ontja az értékeket.
"Nagyon rosszul védekeztünk, s erre nem lehetett mentség a múlt heti sérüléshullám, sem a lányok egy részének sok egyetemi és főiskolai elfoglaltsága - foglalta össze a véleményét Szabó Edina. - Akkor tudtunk feljönni, amikor szereztünk néhány labdát, de aztán kiderült, nagyon fáradtak vagyunk, s erre a csatára nem tudtunk kellően felkészülni. Legfeljebb egy-két játékosom teljesítményével lehettem elégedett, ám a Győr lendületét ők sem tudták megállítani. A szerdai Cornexinél jobb volt a Győr, de reményem szerint lesz ez még másként!"

A tavaszi ötrészes Győr- Cornexi előadás (EHF-kupa-döntő plusz három NB I-es csata) első felvonása után vasárnap Fehérvárott következik a második: a rájátszás első fordulójában a Graboplast lesz a vendég.

Szavazás

Ki nyeri meg a női kézilabda-bajnokságot?

---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
13 perce

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
21 perce

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
49 perce

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
1 órája

Nehézségeiről is beszélt a vb-bronzérmes cselgáncsozó, Gyertyás Róza

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi pólóválogatott: „A két Vigvári szeret csalni. Ha ők számolják a pontokat, akkor...”

Vízilabda
1 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
1 órája

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik