Erő kell a végjátékra

H. B., S. J.H. B., S. J.
2005.01.23. 00:09
Címkék
Hatalmas csatában, fordulatos összecsapáson 30-26-ra nyert az FTC a Győri Graboplast ellen, és a pénteki találkozóból mindkét együttes edzője több tanulságot vont le.
"A Fradi utóbbi évtizedét nézve, a régi csapat a rangadókon is az elejétől vezetve, biztosan nyert itthon, míg a mai együttes többször elegendi a vetélytársat, majd remek hajrával győz - vélekedett Németh András, a népligetiek mestere. - Ez a közönségnek érdekes és szórakoztató, de a kispadon ülők majdnem infarktust kapnak. Pénteken mindkét csapat sok gólt lőtt átlövésből, Tóth Tímea tizenöt találata pedig önmagáért beszél. Mellette még Miklosová dicsérhető, mert jó százalékkal védte a győri lövéseket. A szélsők egyik oldalon sem jeleskedtek, és a beállósok sem csillogtak. A Győrnek hosszabb a kispadja és több klasszisa van, nekünk viszont a hajrára is maradt erőnk. Igaz, az ETO több játékosa sérüléssel, betegséggel bajlódott az utóbbi napokban. Érdemes megjegyezni, hogy ezúttal a heteseket is biztos kézzel lőttük."
Három hét alatt két rangadót vívott a Grabolpast ETO: Dunaújvárosban pontot szerzett, pedig a bajnok Dunaferr a félidőben öt góllal vezetett. A Népligetben az ETO vezetett öttel a szünetben, s végül kikapott. Vajon miért?
"Nagy hibánk, hogy jelentős előny birtokában kissé kiengedünk - mondta Róth Kálmán edző. - A szerényebb képességű csapatok ellen ezt általában megússzuk, de rangadókon már nem. Esélyt adtunk a Fradinak, hogy felálljon a padlóról, és utána már nem tudtunk visszazökkeni a korábbi játékritmusunkba. Amikor már hat góllal is vezettünk, túlságosan is megnyugodtak játékosaink, s lezserebbé váltak. A Fradi viszont annyira rutinos, hogy azonnal ráérzett a lehetőségre, vérszemet kapott. A védekezésünk nem volt annyira hatékony, mint az első félidőben, a fordulás után kétszer annyi gólt kaptunk, mint az első játékrészben. Kapusteljesítményünk sem volt kiemelkedő, megtört a játékunk. Az is közrejátszott, hogy a héten Gogirla sérülése, Görbicz pedig hőemelkedés miatt alig vett részt az edzéseken."

Szavazás

Ki nyeri meg a női kézilabda-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
---- K ---- &
Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
44 perce

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
44 perce

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
57 perce

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
1 órája

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
1 órája

Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj

Egyéb autó-motor
2 órája

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2 órája