Újabb magyar IHF-tisztviselő

DONÁT TAMÁSDONÁT TAMÁS
2004.12.30. 21:31
Címkék
Sportdiplomáciai sikerről számolhatunk be az év végén: Andorka Sándor, aki az utóbbi két évben az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) versenybizottságában a játékvezetők küldéséért volt felelős, mostantól a Nemzetközi Kézilabda-szövetségben (IHF) is dolgozik. Miközben pozícióját megtarthatja az EHF-ben, az IHF-ben a bíróbizottságban is tevékenykedik."Óriási megtiszteltetés ért, hiszen az egyiptomi tisztújító IHF-kongresszuson egyhangúlag választottak meg erre a posztra - mondta Andorka Sándor, az egykori kiváló nemzetközi kategóriás játékvezető. - A szlovák Jozef Ambrus helyét vettem át. Az első hivatalos ülésünk februárjában lesz, amelyen majd meghatározzuk a munkatervünket. Az máris biztos, hogy egységessé kell tennünk a kontinensek játékvezetői felfogását, hasonlóan, mint a világ labdarúgásában. Mivel Európának továbbra is meghatározó a szerepe a világ kézilabdájában, arra kell törekednünk, hogy sípmestereinket a lehető legjobban menedzseljük a többi földrészen. Ôk a nagykövetei lehetnek a sportágnak."Konkrét tervként említette Andorka Sándor, hogy a jövő nyári két junior-világbajnokságon - a férfiakét Magyarország rendezi - már munkához is látnak. A színvonalas felkészülésért edzőtábort szervez a bíróknak az IHF. A 24 európai pároshoz csatlakozhat a többi földrészről 12 kettős."Szerencsére Magyarországnak is van több tehetséges, nemzetközi minősítésű párosa, amelyek előtt a jövőben még jobban megnyílhat a világ" - reménykedett a sportdiplomata.
Legfrissebb hírek

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
11 perce

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
17 perce

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
27 perce

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
34 perce

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
56 perce

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
58 perce

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
1 órája

Nem láthattunk gólt a szlovén–skót NL-meccsen

Minden más foci
1 órája