Iváncsik Mihály érmet vár a mieinktől

A lakást akár múzeumnak, a sport, a kézilabda múzeumának is lehetne tekinteni. Vitrinekben, falakon és mindenütt egy napjainkig tartó csodálatos pályafutás szinte művészien elrendezett emlékei sorjáznak.
- A Nyírségben, Máriapócson születtem, Nyírbátorban jártam iskolába, és 1973-ban itt köteleztem el magam egy életre a kézilabdának - kezdte Iváncsik Mihály. - Aztán hat évvel később egy Nyíregyházán rendezett tornán legyőztük a Győrt. Ekkor többen felfigyeltek rám, hívott a Honvéd, a Szeged és az ETO. Szerencsémre az utóbbit választottam.
- Szerencsére?
- Igen, mert itt kerültem fel az élvonalba, innen jutottam el a magyar, majd az Európa- és világválogatottságig. Első NB I-es mérkőzésemet 1980-ban a Tatabánya ellen játszottam. Tizennégy évig voltam állandó tagja az ETO sikercsapatának. Bajnokságot, IHF-kupát nyertünk, és közben 1985-ben a norvégiai B-világbajnokságon az NDK ellen átestem a tűzkeresztségen a válogatottban.
Iváncsik Mihály ekkor a sportrajongók első számú kedvencévé vált. A válogatott mezét 154-szer ölthette magára. Belekóstolt a légióséletbe, és két-két évet játszott Grazban, majd Günzburgban, hazatérése után pedig a Dunaferr és a Tatabánya csapatát erősítette. Az élvonaltól 39 évesen köszönt el - de a játéktól nem. Négy évig játszott Pápán, s különleges tudásával a megyei bajnokságból az NB I B-be segítette a város csapatát. Az elmúlt évben aztán áttette székhelyét Komárom NB II-es együttesébe, ahol a cél ugyancsak az NB I B-be jutás.

Felesége három fiúgyermekkel ajándékozta meg, akik - legnagyobb örömére - örökölték édesapjuk tehetségét. Gergő a Fotex, Tamás a Tatabánya színeiben szerepel, mindketten tagjai a válogatottnak. A legkisebb - a szakemberek véleménye szerint legtehetségesebb -, a 14 éves Ádám jelenleg még a Győrújbarát csapatában játszik irányítót és szélsőt.
- Úgy látom, hogy ő is megérett már arra, hogy előbbre lépjen, ezért úgy döntöttünk, hogy a jövő nyáron klubot vált, az ETO-ba igazol - folytatta Iváncsik Mihály, aki 45 évesen is magas szinten kézilabdázik.
- Hogy bírja ezt, és meddig?
- Szerencsés alkat vagyok, a sérülések eddig elkerültek, és imádok játszani. A versenysúlyom is a régi. Az Audi győri gyárában három műszakban dolgozom. Amikor nappalos vagy éjszakás vagyok, akkor megyek Komáromba edzeni, délutános műszak esetén pedig itthon, a közeli parkban edzek.
- Mi a véleménye a mai kéziladáról, a nők mérkőzéseiről?
- A férfiak játéka egyre keményebbé válik, és nagyon is felgyorsult. Úgy látom, hogy a nők is ebbe az irányba tartanak. A gyorsaságot elfogadom, de a durvaság határát súroló játékot nem. Ettől meg kellene kímélni a lányokat. Hozzájuk inkább illene a figurális, látványos játék.
- Az Eb-n látott ilyet?
- Szerencsésen alakult a munkabeosztásom, és a győri mérkőzések mindegyikét láttam, míg a továbbiakat a televízióban figyelem. Élvezetes, remek csaták folytak. A kemény védekezés, valamint a gyors, lerohanásos játék dominált.
- Mit vár a magyaroktól ?
- Csapatunk kétségtelenül a mezőny legjobbja, de a világversenyen, amely tíz nap alatt nyolc kemény, fontos mérkőzést kell megvívni, bármikor bekövetkezhet a rövidzárlat. Ezt láttuk a dánok ellen a második félidőben. Attól is tartok, hogy a sokat hangoztatott esélyesség terhe agyonnyomja a csapatot. Az első három közé vártam a torna előtt együttesünket, és immár biztosan éremért játszik. Nagyon szorítok, hogy a sydneyi, majd az athéni olimpia, valamint a tavalyi vb botlásai után ezúttal végre célba érjen. Megérdemelné!