A Szovjetunió most nem előzhet

Smedsgaard Tulid csak repkedett egyik sarokból a másikba. Tíz perc alatt több bűvésztrükkel és csalafintasággal rukkolt ki, mint Rodolfo mester. A dallamos nevű norvég lány úgy döntött, hogy beírja magát egyszer és mindenkorra a kézilabdázás történetébe, s tessék, majdnem sikerült is neki. Az NDK nehézbombázói, Kirschke, Hübscher és Krüger lőhettek neki laposan, csuklóból, távolról felugorva, indiántánc közben vagy mondjuk, háttal állva a kapunak - a labda újra és újra Smedsgaard Tulid kezei között landolt. Persze mi, magyarok nem miatta ücsörögtünk a csillogó-villogó, vadonatúj Budapest Sportcsarnok lelátóin. Amúgy is fantasztikus érzés volt belépni a BS-be. A legvidámabb barakkban éldegélő magyar ember, aki nyaranta a Balatonra SZOT-beutalóval s négy-öt, folyton fagylaltért rimánkodó gyerekkel indult, már-már úgy érezte magát a fedett sportcsarnokban, mintha egyenesen valamelyik nagy amerikai arénában lenne.Nem csoda, hogy szinte végig telt ház előtt zajlottak a nyolcadik női kézilabda-világbajnokság küzdelmei, s micsoda remek csapatunk volt! Angyal Éva, Sterbinszky Amália, Gódorné s persze a kapitány Csík János. Csapatunk pokolian nehéz csoportba került, de a közönség fergeteges buzdítása mellett megelőzte az NDK-t, Norvégiát és az Egyesült Államokat. Akkor már mindenki a világbajnoki cím elhódításáról beszélt.Ezerkilencszáznyolcvankettőt írtunk, annak is decemberét, a futballválogatott abban az esztendőben részt vett a spanyolországi világbajnokságon, és ha nincs a belgák elleni balga hiba, egy bizonyos Czerniatinsky gólja, akkor a Mészöly-csapat továbbjut a csoportjából. Hispániában nem sikerült - itthon, a BS-ben annál inkább. Gyógyír volt ez a szurkolóknak, s külön doppingszert jelentett, hogy legnagyobb riválisunk a nagy testvér, a Szovjetunió volt. A szovjetek akkoriban Igor Turcsin irányításával magabiztosan játszottak, ami nem is volt meglepetés, hiszen azokban az esztendőkben sikert sikerre halmoztak, egyértelműen őket tartották a világ legjobbjainak. Az akkor harminchat esztendős Turcsina vezérletével. Ne szaporítsuk a szót, ők nyertek akkor, nyolcvankettőben. De a mieink, a mi lányaink, akik miatt rendszeresen megtelt az akkor még különlegesnek számító BS, s amelyben akkoriban még nem rendeztek zsibvásárt, ezüstérmet nyertek. A csarnokban nem árultak búgócsigát, hurkapálcát, vattacukrot, vietnami papucsot és suhogós hongkongi mackóalsót (nagy égés volt az, még annál is nagyobb…), ehelyett a sport igazi szentélyévé változott, megannyi felejthetetlen eseménnyel, atlétikával, teremfutballal, tenisszel, és még sorolhatnánk. Ma egy vadonatúj, igazi XXI. századi arénában lép pályára újra a magyar női kézilabda-válogatott, hogy ugyancsak telt ház előtt világraszóló sikert érjen el. Éppen úgy, mint a dicső elődök a régi szentélyben - a régi, szép időkben. A norvégok kapuját már nem Smedsgaard Tulid védi.Csak a mi lányainkon, asszonyainkon múlik, hogy a szombat után vasárnap legyen az igazi ünnep.