Tápai Szabina megsérült

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
2004.07.28. 23:02
Címkék
Keményen készül a jelentősen átalakított, megerősített fehérvári női csapat, a Cornexi-Alcoa az új bajnoki évadra.
Szabó Edina edző együttesébe már visszatért szabadságáról Sugár Tímea, az athéni válogatott keretből kimaradó kapus is, míg a jobbszélső Balogh Bea továbbra is tartaléka Athénra készülő legjobbjainknak, vagyis elképzelhető, hogy utazik az ötkarikás játékokra (erre egyébként a bővebb keret valamennyi tagja számíthat, ha a kiválasztottak közül valaki megsérül, vagy más okból nem tudja vállalni az olimpiai szereplést).
Az alapozáskor a fiatal, tehetséges utánpótlás-válogatott, Tápai Szabina bokaszalag-szakadást szenvedett az egyik edzésen, és a fehérvári szakorvosok műtéti beavatkozást javasoltak. Mivel a fiatal sportoló tagja a korosztályos bő válogatott keretnek, megvizsgálta dr. Tállay András, a Mocsai-csapat orvosa is. Az egyértelmű, hogy elszakadt a szalag, de a szakemberek végül nem a műtét mellett döntöttek, hanem a hagyományos kezelést javasolták. E szerint egy hétig gipszben lesz a játékos bokája, majd két hétig rögzítőkötést kell viselnie. Várhatóan három hét után elkezdheti a neki kialakított, különleges gyógytornát, s elképzelhető, hogy a bajnoki rajtra felépül.
Augusztusban már sorozatban játszik előkészületi mérkőzéseket a Cornexi-Alcoa. Néhány érdekesebb találkozója: 4-én Veszprémben az osztrák Hypo ellen szerepel (ekkor és itt rendezik meg a tavalyi női vb-döntő visszavágóját: Magyarország-Franciaország); 6-án Dunaújvárosban a Dunaferr lesz az ellenfele; 7-én 18 órakor a fehérvári Köfém-csarnokban az ukrán Zaporizzsját fogadja, s ekkor mutatkozik be a hazai közönségnek az új bajnoki keret; 9-én - nem tudjuk, miért - zárt kapus mérkőzésen a Győr lesz a vendége; 15-én 16.30-kor Móron fogadja a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát.
Legfrissebb hírek

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi kézi: a Magdeburg nyerte a Bundesligát

Kézilabda
12 perce

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
16 perce

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
28 perce

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
38 perce

Labdarúgó-világbajnokság: gigantikus Pelé-szobrot avattak Guadalajarában

Foci vb 2026
42 perce

César Azpilicueta bejelentette visszavonulását

Spanyol labdarúgás
57 perce

Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik