Megasztárral hangol a Fotex

2004.04.27. 20:24
Címkék
Szerdán az évad talán legfontosabb bajnoki összecsapását játssza a megyeszékhelyen a Fotex KC Veszprém. A bajnokcsapat a Bajnokok Ligájában is vitézkedő Pick-Szegedet látja vendégül.
A papírforma szerint a Tisza-partiaknak ez lehet az utolsó esélyük arra, hogy versenyben maradjanak a bajnoki címért, vereségük esetén ugyanis már szinte behozhatatlan előnyt szerezhet a címvédő Fotex.
Veszprémben semmit sem bíznak a véletlenre. Csoknyaiék Megasztár érkezését várják a csarnokba, aki minden bizonnyal parkettra is lép. Igaz, nem a védekezést erősíti majd az új szerzemény, de a szurkolóknak biztosan megadja az alaphangulatot a szuperrangadó előtt. Tóth Veronika, az "Év hangja" minikoncertet ad a csata előtt.

"Sikerült megállapodnunk az énekesnő menedzserével, Fodor Józseffel, hogy Tóth Veronika szerdán, a mérkőzés előtt pályára lép – mondta Németh Csaba, a klub szakosztályvezetője. – A bemelegítés előtt, terveink szerint délután ötkor elkezdi koncertjét, és utána azonnal Debrecenbe utazik. Szurkolóinknak tehát érdemes minél előbb kilátogatniuk a csarnokba, hiszen az egyéb, már ismert vetélkedőkön kívül Tóth Veronikával is találkozhatnak."
A tapolcai énekesnő nagy izgalommal várja veszprémi fellépését.
"Most keresem az ideillő dalokat – mondta érdeklődésünkre a Megasztár című tévéműsor győztese. – Azt elárulhatom, hogy három dalt énekelek el, a rockosabb hangzásúak közül. Magyar és külföldi előadók nótája egyaránt szerepel majd a programban."
Tóth Veronika hozzáfűzte, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy az év rangadója előtt felléphet a Fotex csarnokában, s egy "titkot" is megosztott a Nemzeti Sport olvasóival.
"Nagyon szeretem a kézilabdát – hangoztatta az énekesnő. – Kisiskolás koromban kapus voltam. Sajnos ma már nincs időm a sportolásra, de a veszprémi kézilabdacsapat eredményeit mindig figyelem. Veszprémi énektanáromnál, Völler Adélnál néhányszor szó volt a Fotexről is, és megbeszéltük az éppen aktuális pletykákat. Remélem, szerdai éneklésemmel sikerül tűzbe hoznom a Fotex drukkereit, akik utána győzelembe hajszolják a csapatot."

Szavazás

Ki nyeri a férfi NB I-et?

Legfrissebb hírek

Női tenisz: Megsérült a világelső Arina Szabalenka

Tenisz
3 perce

Budai barátok otthontalan csapata, a 33 FC

Képes Sport
6 perce

Stadiont neveznek el a kedden elhunyt Mircea Lucescuról

Minden más foci
13 perce

KS-ajánló: Marty Supreme – örökké ígéret

Képes Sport
24 perce

A Wizz Air lett a budapesti atlétikai világdöntő repülési partnere

Atlétika
31 perce

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Egyéb egyéni
58 perce

Kórházba került a legendás Eddy Merckx

Kerékpár
1 órája

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik