Anja Andersen elégedett

2004.04.19. 21:27
Címkék
Esztendeje annak, hogy ilyen boldogan fogadott a dán sajtó egy máskor súlyos vereségnek számító ötgólos fiaskót (tavaly Újvárosban ugyanennyivel kapott ki a Slagelse). Anja Andersen edző szerint kétségtelen, hogy csapata jut a fináléba.
"Kilábalóban vagyunk a hullámvölgyből – mondta –, amit az is bizonyít, hogy húsz perc büntető ellenére sikerült ötre faragnunk tízgólos hátrányunkat, sőt többnyire jól jöttünk ki az emberhátrányos szituációkból. Rengeteg gyermeteg, buta hibát követtünk el, ami otthon nem ismétlődhet meg. Szélsőjátékunkon kell még javítanunk, jelenleg ez a legnagyobb problémánk. A hibák ellenére száz százalékig elégedett vagyok teljesítményünkkel. Különösen Fridrikas nyújtott kiváló teljesítményt, mert megtalálta Pálinger gyenge pontjait. Nem voltam ideges akkor sem, amikor tíz góllal vezetett a Dunaferr, mert nem volt rá okom. Rutinos csapatom néhányszor megélt már hasonló nyomást, és általában jól oldotta meg ilyen nehéz helyzetekben is feladatát. A hajrában kapusunk, Schmidt is remekelt, az utolsó másodpercekben Radulovics büntetőjét is hárította."
Camilla Andersen a BT című lapnak arról beszélt, hogy elfogadható különbségű vereséget szenvedtek, pedig olyan oktondi hibákért állították ki játékosaikat, mint a hibás csere, vagy éppen Anja Andersen felesleges kirohanása a bírók ellen. Az Ekstra Bladetnak azt mondta, hogy az idősebb hölgyeket is felvonultató magyar csapat elfáradt a nagy rohanásban, pedig néha nagyon sötéten festett a Slagelse továbbjutási esélye. "A Dunaferr lényegesen megerősödött, mégis jók az esélyeink a döntőbe jutásra" – vélekedett Camilla Andersen.
Legfrissebb hírek

Szilassy Zoltán: Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, mint a Brassónak

Jégkorong
5 perce

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Egyéb egyéni
20 perce

„Van még öt bajnokink, mindent bele kell adnunk” – Kártik Bálint a Kazincbarcika kiesési gondjairól

Labdarúgó NB I
21 perce

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Egyéb egyéni
52 perce

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
1 órája

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik