Esélyesebb a Szeged

D. T., S. J.D. T., S. J.
2004.04.13. 21:58
Címkék
Szerdán, a férfi rájátszás első rangadóján a Dunaferr a bajnoki aranyra pályázó Pick-Szegedet fogadja.
Három hét alatt harmadik alkalommal szerepel itt a Pick, amely korábban évekig képtelen volt Újvárosban a pontszerzésre, ám önbizalomra tehetett szert az előző két mérkőzésen. Előbb a bajnokság alapszakaszában egy góllal diadalmaskodott, majd az MK negyeddöntőjében büntetőkkel jutott tovább.
"Munkával és mérkőzésekkel telt a húsvét – mondta Kolics János mester. – Hét játékosunk junior Eb-selejtezőn szerepelt, s a bőki csoportban Császár a legjobb mezőnyjátékos, Mikler a legjobb kapus díját kapta. Az előző két Szeged elleni mérkőzésünkön bebizonyosodott, hogy a vendégek belső védekező négyese hallatlanul kemény, nemzetközi szintű játékra képes, egyértelműen vetekszik a Veszprém védekezésével. Az alapszakaszban és az MK-mérkőzésen a Szeged ellen kiadtuk magunkból a maximumot, és az sem volt elég a győzelemhez. Ennél jobb teljesítményre aligha leszünk képesek, ezért a két pont sorsa azon múlhat, hogy a vendégek önmagunkhoz képest mit mutatnak"

Szavazás

Ki nyeri a férfi NB I-et?

Írja be az itt látható számot!

Írja be az itt látható számot!
A szegediek szintén gyakorlással töltötték az ünnep egy részét.
"A bajnokság végeredményét is döntően befolyásolhatja a szerdai végeredmény – vélekedett Kovács Péter vezetőedző. – Ha nem akarjuk megnehezíteni, netán végleg megpecsételni a saját sorsunkat az NB I-es hajrára, akkor győznünk kell. Szó sincs arról, hogy a Dunaferrt egyszerű legyőzni. Az utóbbi két találkozón is csak a hajrában dőlt el a csatánk, és az MK-ban szerencsénk is volt. Nem tudunk egymásnak sok újdonságot mutatni, és legutóbb engem a saját csapatom lepett meg, mert roppant gyengén védekezett. Az újvárosi fiataloknak plusztöltést adhat, hogy sikeres Eb-selejtezőn vannak túl. Erőnléti és taktikai edzéseket egyaránt végeztünk, de csak óvatosan merem dicsérni játékosaimat, nehogy kellemetlenül meglepődjek. Vadkerti elvágta az ujját, rá nem számíthatunk a bal szélen."
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik