Női Eb, 2004: Budapest, Egerszeg és Csaba késik

2004.04.01. 22:42
Címkék
Öt helyszínen (Budapest, Győr, Debrecen, Zalaegerszeg, Békéscsaba) rendezi meg december 9. és 19. között az MKSZ az európai szövetség felkérésére a női Eb-t.
A szervezőbizottság Budapesten és Győrött ülésezett, és találkozott a Michael Wiederer főtitkár vezette, négytagú EHF-küldöttséggel. A megbeszélésről Ballai Attila, az MKSZ sajtófőnöke adott tájékoztatást. Elmondta, hogy Zalaegerszegen és Békéscsabán a csarnok felújításához még nincs meg az összes szükséges forrás. Az EHF két héten belül vár választ, hogy e két helyszínen a már vállalt kötelezettségek teljesülnek-e. Sinka László, az MKSZ főtitkára kijelentette, biztosan megoldódnak a gondok. Ha mégsem, a két tartalék helyszín (Nyíregyháza, Szolnok) léphet a kiesők helyébe. Sajnálatos, hogy a budapesti helyszínnel (itt lenne az Eb-döntő) kapcsolatos anyagi kérdésekről sem a főváros, sem a Budapest Sportaréna vezetői nem nyilatkoztak. Ez késlelteti a szükséges szerződés megkötését, amelynek május 31. a végső határideje. Az Eb-sorsolást június 10-én a Vígszínházban tartják meg.
Legfrissebb hírek

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
3 perce

Varga Ádám: Muszáj visszahoznom a régi formámat

Kajak-kenu
7 perce

Bánki József: Jó a Fradi kerete, ezt jelzi, hogy Arzani és Yusuf is csak a padon van

Európa-liga
19 perce

Terepkerékpár: három magyar indul a hollandiai Eb-n

Utánpótlássport
30 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró

Kézilabda
42 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
44 perce

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
46 perce

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
1 órája