Továbbjutott a Győri ETO

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.03.21. 22:07
Címkék
Jó eséllyel várta a dán Gudme elleni vasárnapi találkozót a Győri Graboplast, hiszen a női EHF-kupa negyeddöntőjének első összecsapásán mindössze 2826-os vereséget szenvedett idegenben.
Róth Kálmán edző mégsem állhatott modellt a nyugalom szobrához a találkozó előtt. "Görbicz lovaglóizma meghúzódott, ezért irányítónk kedd óta nem edzhetett – mondta a mester. – Csak röviddel a mérkőzés előtt dőlt el, hogy vállalhatja a játékot. Djokics ujjsérülést szenvedett a lövő kezén, és az utóbbi két napban ő sem gyakorolhatott. Hogy jó hírt is mondjak, Mörtel felépült a térdműtétjéből, és lassacskán visszanyeri régi sportformáját, ezért részfeladatokat kaphat a Gudme ellen."
A dán bajnokság szerdai fordulójában a GOG saját csarnokában hét góllal kapott ki az Ikasttól, vagyis a formája elmaradt vezetői várakozásától. A holland Bert Bouwer mester vezette sztárcsapat, amelynek kiemelkedő egyénisége a győri nevelésű, válogatott Nagy Krisztina, abban bízott, hogy beválik a színházi babona: rossz főpróba, jó előadás. Görbicz és Nitescu távoli lövésből született, látványos góljai, valamint Sirina bravúrjai már az elején vastapsra ragadtatták a közönséget. Flognman és Pearl azonban megtalálta a rést Juhász és Jókai között. A hazaiak a sérülten is csillogó Görbicz vezérletével a 11. percben összesítésben is átvették a vezetést (6–3), majd növelték előnyüket. Ha Görbicz külön őrzőt kapott, akkor Nitescu és Mehlmann lőtte a gólokat, amelyekre főleg Nagy válaszolt.
Nem adta olcsón a bőrét a Gudme, de egyre gyakrabban követett el technikai hibákat, kihagyta ziccereit, és idegességében az egyik cseréjét is elrontotta, ami miatt éppen Nagy bűnhődött kétperces kiállítással. Görbicz remek labdákkal hozta helyzetbe Djokicsot, aki sérült kézzel is pontosan célzott. Vérten és Kovacicová főleg védekezésben jeleskedett, és Sirina teljesítményével is maximálisan elégedett lehetett Róth edző (17–10). Hörlykke válla megsérült, és végleg ki kellett válnia a rendkívül nagy iramú, számos hibával tarkított küzdelemből. A játékost még a mérkőzés idején kórházba szállították, mert vállsérülése súlyosnak bizonyult, az orvosok szerint eltörött, vagy kificamodott.
Megnyugtató különbséggel vezetett a Győr, és a dánokat feltűnően megzavarta Hörlykke kiválása. Mörtelnek a hajrában adott lehetőséget Róth edző, akinek ekkor már nem kellett a körmét rágnia, hiszen tanítványai okos, lendületes, és eredményes játékkal haladtak az elődöntő felé. A dánok nehezen törődtek bele a sorsukba, de a Győr elképesztően erőszakos, mozgékony védekezésével szemben tehetetlenek voltak, és ráadásul Sirina is halmozta a bravúrokat. Az utolsó percben Pearl is súlyosan megsérült, ölben hozták le a pályáról. Az őt ért ütés miatt nem kapott levegőt, és röviddel a találkozó lefújása után őt is a győri kórházba szállították.
A kitűnő eredményért megérdemelten ünnepelte kedvenceit a közönség. Az elődöntő sorsolását kedden rendezik az EHF bécsi központjában.

NSO-összeállítás:
A női EHF-kupa eredményei
Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: norvég és ukrán aranyérem Düsseldorfban

Röplabda
5 perce

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
22 perce

NB II: Csákvár–BVSC

Labdarúgó NB II
24 perce

NB II: Ajka–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
24 perce

NB II: Békéscsaba–Szeged

Labdarúgó NB II
26 perce

NB II: Tiszakécske–Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
27 perce

NB II: Honvéd–Budafok

Labdarúgó NB II
41 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
42 perce
Ezek is érdekelhetik